Segítség a tanuláshoz

2018.09.29. 08:04

A szakma is üdvözli a kormány idegennyelv-tudást fejlesztő terveit

Hazánkban 35 százalék az idegen nyelveket beszélők aránya, ezzel az utolsó helyen állunk Európában.

Mindent, ami az idegen nyelvek tanulására biztat, csak helyeselni tudunk – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke, aki hozzátette: azt a tényt külön örvendetesnek tartják, hogy a magyar lakosság idegennyelv-tudását segítve szeretnének több filmet elérhetővé tenni eredeti nyelven, feliratozva.

A napilap szombati számában olvasható cikkben az alelnök az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) terveire reagált. A tárca nemrég közölte, hogy a kormány elfogadta a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait és konkrét intézkedések kidolgozására kérte fel a minisztériumokat a magyarok idegennyelv-tudásának növelésére.

Tervezik egyebek mellett korszerű nyelvoktatási módszerek meghonosítását, a nyelvszakos tanári képzésben a résztvevők külföldi részképzésének támogatását, a két tannyelvű általános és középiskolai oktatás és az anyanyelvi tanárok alkalmazásának ösztönzését.

A tervek között szerepel a nyelvtanulási diákhitel bevezetése is. Az ITM fontosnak tartja a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezését is.

Salusinszky András hangsúlyozta, hogy nálunk alacsony, 35 százalék az idegen nyelveket beszélők aránya, ezzel az utolsó helyen állunk Európában. Mint mondta, az általános iskolában magas óraszámban tanulnak a gyerekek nyelvet, de sajnos kis hatékonysággal.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában