bűnügy

2018.09.14. 13:22

Tizenötmillió forintnyi dohány lapult egy nyári konyhában

Az ajtót is alig lehetett kinyitni.

Több mint 15 millió forint értékű fogyasztási dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Észak-Magyarországon – tájékoztatta a szervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sajtóreferense az MTI-t pénteken.

Varga Zoltán közlése szerint egy borsodi településen lévő családi ház nyári konyhájának padlóját szinte teljes egészében vágott dohány borította, még az ajtót is alig lehetett kinyitni a sok szárítás alatt lévő dohánytól.

Összesen 190 kilogramm, több mint 15 millió forint értékű fogyasztási dohányt szedtek össze a padlóról a pénzügyőrök.

A ház tulajdonosa azt állította, őt is „meglepte” a látvány, nem tudja, hogyan került a házukba az illegális áru. Elmondta, hogy a nyári konyha kulcsát a tornác padlóján tartják, bárki elvehette azt és bevihette hozzájuk a milliós árut.

Az illegális dohányt a NAV munkatársai lefoglalták, a nő ellen pedig orgazdaság miatt kezdeményeztek eljárást – tette hozzá Varga Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában