Terrorizmus

2019.01.03. 07:21

A nigeri hadsereg csapást mért a Boko Haramra

A dzsihadista szervezet több mint kétszáz harcosával végzett a nigeri hadsereg az ország dél-keleti részén, a Csád-tó medencéjében indított hadműveleteiben – közölte szerda este a nigeri védelmi minisztérium.

„A szárazföldi alakulatok és a légierő együttes műveleteinek eredményeképpen január 2-ig a légicsapások az ellenség több mint 200 terroristáját tették ártalmatlanná, míg további 87 terroristával a szárazföldi erők tagjai végeztek” – részletezte az állami televízióban beolvasott közleményében a minisztérium.

A december 28-án indított „nagyszabású átfésülő művelet” a nigeri-nigériai határfolyó, a Komadugu vidékére, valamint a Csád-tó szigeteire összpontosul a közlemény szerint, amely hozzáteszi hogy ez a mocsaras térség rejtekhelyül szolgál a Boko Haram harcosainak. A minisztérium leszögezi, hogy a nigeri hadsereg az elmúlt hét harcaiban nem szenvedett semmilyen veszteséget.

A nigeri erők azt követőn indították meg offenzívájukat, hogy a szomszédos Nigéria hadserege aggodalmát fejezte ki, hogy a Boko Haram 2019 elején támadásokat hajthat végre a térségben lévő állásai ellen. Kalla Mutari nigeri védelmi miniszter december elején a parlamentben kijelentette, hogy a niameyi kormány maga is aggódik a nigériai helyzet miatt, miután a Boko Haram fegyveresei az elmúlt időszakban több katonai bázist is lerohantak Nigériában, katonák százait ölve meg, bár Muhammadu Buhari nigériai elnök kormányzata korábban többször is azt állította, hogy országa megnyerte a terroristák ellen vívott háborúját.

Nigéria északkeleti, főként muszlimok lakta térségét csaknem egy évtizede rettegésben tartja a Boko Haram.

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezetnek hűséget fogadó fegyveres csoport 2009 óta küzd egy iszlám állam megteremtéséért, és az elmúlt években több támadást hajtott végre Kamerunban, Csádban és Nigerben is.

Tevékenysége miatt az érintett országokban több mint 20 ezren vesztették életüket és mintegy 2,5 millióan kényszerültek elmenekülni otthonukból. Tavaly november 29-én a Csád-tóval határos négy ország elnökei n'djamenai értekezletükön a nemzetközi közösség segítségét kérték a Boko Haram ellen vívott harcukhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában