Családban élni jó

2019.01.06. 17:56

Tovább nő a családok erkölcsi és anyagi támogatottsága

Már csaknem százezer család vette igénybe a négy éve bevezetett családi otthonteremtési kedvezményt (csok) és egyre többen érdeklődnek a bővülő lehetőségek iránt – mondta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Király Nóra fontos változásnak nevezte, hogy múlt év decemberétől már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt, és 10-ről 15 millió forintra emelkedett a három vagy több gyermeket nevelők által felvehető kamattámogatott hitel összege.

Kiemelte azt is, hogy jelentősen csökkentek a csok igénylésének adminisztrációs terhei.

A Ficsak elnöke rámutatott arra, hogy az adókedvezmények miatt egy háromgyermekes családnál akár mind a két szülő megkaphatja a teljes bruttó bérét, és ettől az évtől már a kétgyermekesek is közelítenek ehhez.

Király Nóra felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt nyolc évi családtámogatások hatására

lassan, de növekedni kezdett a termékenységi ráta Magyarországon.

A Ficsak elnöke kifejtette: bíznak abban, hogy a családok anyagi és erkölcsi támogatásának hatására még több fiatal kap kedvet a családalapításhoz.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában