a jogok elismerése

2019.03.08. 07:48

Tőkés László: a magyar ügy jó úton halad

Oktalanságot követne el a Néppárt, hogyha szabadulni próbálna a Fidesz-KDNP-től, hiszen éppen a legerősebb pillérei közé tartozik – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, emellett kifogásolta, hogy az őshonos kisebbségek nem részesülnek kellő figyelemben az Európai Unió részéről.

Míg a Közép-európai Egyetem nemzetközi üggyé válik, addig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye nem éri el az Európai Unió ingerküszöbét – emelte ki Tőkés László az ECHO TV Brüsszel – Európa választ című műsorában.

Ez a kettős mércére vall, és arra, hogy az őshonos kisebbségek, és ezek az ügyek nem részesülnek kellő figyelemben az Európai Unió részéről

- fogalmazott.

Példaként említette Ukrajnát is, ahol már botrányossá fokozódik a magyarság elnyomása és hátrányos megkülönböztetése, mégsem történik előrelépés a jogaik védelmében.

Tőkés László elmondta: közel tizenkét éve azzal a feltett szándékkal indult el az Európai Parlamentbe, hogy hozzájáruljon az erdélyi magyarság ügyének a nemzetköziesítéséhez. A politikus szerint a magyar ügy jó úton halad abba az irányba, hogy ne csak a migrációs ügyek, hanem az őshonos kisebbségek ügyei is elnyerjék az őket megillető helyet.

Azt remélem, hogy egy áttörés fog bekövetkezni, amely megnyitja az utat egy újfajta európai politizálás, a nemzetek iránti tisztelet, a nemzetállamok és a nemzeti közösségek jogainak az elismerése irányába

- mondta ezzel kapcsolatban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában