figyelem

2019.04.24. 12:29

Felújítják az M1-es Rábca-hídját, két hónapig tart majd a terelés

A teljes felületen kicserélik a szigetelést, a burkolatot, a korlátokat, valamint a vízelvezető rendszert is.

A munkálatokhoz szükséges terelések kiépítését szerdán fejezik be, a közútkezelő lébényi mérnökségének munkatársai, ezt követően indulhatnak a kivitelezési munkálatok, melyek előreláthatóan két hónapot vesznek majd igénybe.

A tervek szerint 2019. április 25-én, csütörtökön induló felújítási munkák során az M1-es autópálya Rábca-hídjának teljes felületén kicserélik a szigetelést, a burkolatot, a korlátokat, valamint a vízelvezető rendszert is.

A munkavégzés előreláthatóan két hónapot vesz igénybe, melynek során az M1-es autópálya felújításához kapcsolódóan már több helyen is alkalmazott úgynevezett 2+1+1 sávos terelés lép majd életbe. Ez azt jelenti, hogy az M1-es autópálya mindkét irányába két sávot biztosítanak a szakemberek, ugyanakkor az egyik normá1 sáv mellett – melyen a nehézgépjárművek közlekedhetnek – a belső sávok szűkítettek lesznek.

Az átterelésnél és a sávelhúzásnál közlekedésbiztonsági okokból 60 km/órás sebességkorlátozást vezetnek be. Fontos változás lesz még a felújítási munkákhoz kapcsolódóan, hogy a 129-es csomópont Győr nyugat, illetve az M85-ös és 85-ös utakról Hegyeshalom felé vezető felhajtó ágán STOP táblás becsatlakozást alakítanak ki kis sugarú ívekkel.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyomatékosan arra kéri a közlekedőket, hogy a kihelyezett forgalmi előjelzések és érvényben lévő sebességkorlátozásoknak megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek a munkaterületek mellett a balesetek elkerülése érdekében!

Tekintettel arra, hogy a korlátozással járó munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában