Két nehéz hét

2019.05.10. 05:45

Így érinti a Keleti pályaudvar lezárása a vonatozókat

Karbantartás miatt május 13-tól 26-ig zárva lesz a fővárosi Keleti pályaudvar, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik – mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója sajtótájékoztatón.

Budapest, 2019. április 24. Egy vasúti jegyellenõr utasnak ad tájékoztatást (k) a modern vasúti szerelvény mellett a Nyugati pályaudvar egyik peronján. A hatályos jogszabályi védelem mellett biztonsági õrök is segítik a közfeladatot ellátó jegyellenõrök munkáját a MÁV Start Zrt. vonatain országszerte. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA

Fotó: Jászai Csaba

A BKK a 37 és a 37/a villamosokon a Sörgyár és Blaha Lujza tér megálló között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik.

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kéthetes lezárásra kidolgozott menetrendben a vonatok a fővárosi pályaudvarok valamelyikére érkeznek és onnan indulnak, mindenhol átszállást biztosítanak a BKK-val együttműködve.

A Keleti pályaudvar lezárása számításuk szerint két hét alatt 160 ezer jegyet váltó és további 11 ezer bérletes utast érint.

A jegyértékesítési rendszert a fogadó pályaudvarokon megerősítik, a vasúti internetes keresőkben – köztük az Elvira oldalon és a Vonatinfo mobilalkalmazásban, a www.mav.hu/keleti honlapon – a változást átvezették, ezért érdemes ezeket is használni a tájékozódáshoz – mondta a MÁV-Start igazgatója.

Loppert Dániel elmondta, hogy az utasok tájékoztatására 100 táblát és – a BKK-val is egyeztetve – további 150 tájékoztatót helyeztek el vidéken és Budapesten.

Síncsere és aszfaltozás

A Keleti pályaudvar 2,1 milliárd forintba kerülő karbantartását a MÁV saját forrásból biztosítja:

  • az utascsarnokban óriási, modern, ledes tájékoztatót helyeznek ki,
  • kicserélik az aszfaltot 8670 négyzetméteren,
  • a használaton kívüli bódékat és pavilonokat elbontják,
  • 1200 méteren ágyazatot, 700 méteren sínt cserélnek, és
  • a közlekedésbiztonságot javító munkákat végeznek.
  • Mindezt azért, hogy a Keleti pályaudvaron csökkenjen az üzemzavarok, meghibásodások száma, megelőzzék a sebességkorlátozások bevezetését, pontosabban közlekedjenek a vonatok – tette hozzá a MÁV kommunikációs igazgatója.

    A többi vonalra és pályaudvarra is kihat

    Kormányos László elmondta, hogy hat fővonalat és az ezekre csatlakozó számos mellékvonalat érint a Keleti lezárása, de hatással lesz a többi fővárosi pályaudvar forgalmára is.

    A MÁV-Start igazgatója a főbb változások közül kiemelte, hogy a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a gyorsvonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek, a soproni és a szombathelyi IC-k és a railjetek a Déli pályaudvaron fordulnak, egyes nemzetközi vonatok pedig szintén a Déli pályaudvara és a Kelenföldi állomásra érkeznek. A pécsi vonal IC-i Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

    A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon a Keleti karbantartásától függetlenül módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Rákos és Hatvan között végzett pályafelújítás miatt, az IC-pótlóbuszok változatlanul Budapest Verseny utca és Hatvan között járnak, azonban az eddig a Keletibe közlekedő gyors- és sebesvonatok helyett buszok viszik az utasokat a Budapest Stadion autóbuszpályudvarról Hatvanig.

    A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon a szolnoki zónázó és a naponta közlekedő sülysápi vonatok Kelenföldig közlekednek, a munkanapokon járó sülysápi, nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kőbánya-felső állomáson fordulnak, viszont a naponta reggel közlekedő szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok Kelenföldig járnak. A békéscsabai IC-k és gyorsvonatok a Nyugatiba érkeznek – hívta fel a figyelmet a MÁV-Start igazgatója.

    A Budapest és Záhony között közlekedő sebesvonatok csak Szolnok és Záhony között járnak, Szolnokon át lehet szállni a Nyugati pályaudvar és Békéscsaba között járó távolsági vonatokra – emelte ki Kormányos László.

    A BKK is segít

    A MÁV-Start igazgatója kitért arra, hogy a Keleti pályaudvar bezárása alatt Piliscsaba és Pécel között kísérleti jelleggel a Budapest körvasúton is járnak majd a vonatok, ezen a szakaszon Üröm és Rákoscsaba között Budapest-bérlettel is fel lehet szállni. A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik.

    Kormányos László kiemelte, a Keleti pályaudvar bezárása alatt a Thököly útról megközelíthető nemzetközi pénztárban árulnak majd belföldi jegyeket is a nemzetközi vasúti jegyek mellett, egyben felhívta a figyelmet, hogy a vasúti jegyek az interneten és a Vonatinfó alkalmazáson is megvehetők.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában