Magyar falu program

2019.06.18. 20:15

Óvodák fejlesztésére nyílik pályázat

Az ötezer lakos alatti települések az elnyert összeget új intézmények építésére, meglévők korszerűsítésére és férőhelybővítésre fordíthatják.

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos tájékoztatása szerint az egy hónap múlva megnyíló pályázati lehetőség keretében legfeljebb 150 millió forint nyerhető új óvodák építésére, 100 millió forint bővítésre, korszerűsítésre, felújításra, férőhelybővítésre pedig maximum 30 millió forintra lehet pályázni. Így 100-150 óvodaépület újulhat meg a falvakban, kistelepüléseken.

A kormánybiztos kitért arra, hogy a pályázat részét képezheti az óvoda udvarának fejlesztése, játszóeszközök beszerzése, akadály- és azbesztmentesítése az elnyert összegen belül ötmillió forint erejéig.

A pályázati felhívások keddtől érhetők el a kormany.hu oldalon, augusztus 21-ig lehet benyújtani őket, majd az elbírálást követően 18 hónap áll rendelkezésre a kivitelezésre.

Gyopáros Alpár elmondta, az idén ez a hatodik pályázati kiírás a Magyar falu programban, amelynek célkitűzése az ötezres lélekszám alatti kistelepüléseken, kisvárosokban élők életminőségének javítása, és a vidék népességmegtartó erejének növelése.

Az eddig meghirdetett fejlesztési lehetőségekre több ezer pályázat érkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában