500 ezer forint

2019.08.28. 10:08

Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel

Az új konstrukció, amely októbertől igényelhető, az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében.

Forrás: Shutterstock

Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel októbertől – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a műsorban elmondta, a Diákhitel 2-t, amely kamatmentes, képzési díjakra lehet felhasználni.

Idén körülbelül 24 ezer olyan diák van Magyarországon, akit önköltséges szakra vettek fel, és a 25 százalékuk igénybe veszi a Diákhitel 2-t.

Hozzátette, a kormány döntése nyomán a második gyermek megszületése után a hitel 50 százalékát, míg a harmadik gyerek után a teljes hitelt elengedik.

Még májusban jelentették be, hogy októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében.

Nyelvtanulásra 500 ezer forint vehető fel.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában