hatalomátvétel

2019.08.25. 22:29

Rendkívüli állapotot hirdettek Port Szudánban

A városban a beni amer és a nuba törzs tagjai között pénteken újult ki ismét az erőszak, és lövések is dördültek.

Rendkívüli állapotot hirdetett vasárnap az ország legjelentősebb kikötővárosában, Port Szudánban a Szudánt vezető szuverén tanács, miután a városban törzsi villongásokban 16 ember halt meg.

Altahir Abuhadzsa, a szuverén tanács szóvivője bejelentette, hogy a Vörös-tenger nevű állam ideiglenes kormányzóját és a biztonsági erők helyi vezetőjét is leváltották.

A városban a beni amer és a nuba törzs tagjai között pénteken újult ki ismét az erőszak, és lövések is dördültek.

„Most először használtak egymás ellen lőfegyvereket, ami azt mutatja, hogy a konflitkust kívülről és belülről is szítják, és próbálják a város más részeire is kiterjeszteni” – tudatta Abuhadzsa, hozzátéve, hogy a történtek kivizsgálására nyomozó bizottság jött létre, a biztonsági erőket pedig készültségbe helyezték az erőszak megfékezése érdekében.

A szuverén tanács a héten alakult meg a hadsereg és a civil ellenzék közötti hatalommegosztási megállapodás értelmében. A katonaság ugyanis tavasszal eltávolította az ország éléről a Szudánt évtizedeken át irányító Omar el-Besírt, és átvette az ország irányítását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában