költöztetés

2019.08.26. 11:56

Új fővárosa lesz Indonéziának

Az Indonézia délkeleti részén fekvő Kelet-Kalimantan tartományban, Borneó szigetén lesz az ország új fővárosa – jelentette be hétfőn az állami televízióban Joko Widodo államfő.

A leendő főváros Borneo délkeleti részén, Szamarinda és Balikpapan kikötővárosok közelében, erdős területen lesz. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a neve. A helyszín stratégiai jelentőségű, mivel az ország központi részén fekszik.

Várhatóan mintegy 32,79 milliárd dollárba kerül majd a terv kivitelezése, és 2021-ben veszi kezdetét. A beruházások 19 százaléka állami, a többi magántőke bevonásával valósul meg.

Widodo azt hangoztatta, hogy sürgető a főváros átköltöztetése, és már kedden a parlament elé kerül az erről szóló, hatástanulmányokkal alátámasztott törvénytervezetet.

Bambang Brodjonegoro tervezési és fejlesztési miniszter elmondta, hogy a hatóságok számításai szerint a kormányzati intézmények hálózata 2024-re átköltözhet az új fővárosba.

A Borneó szigetén lévő Kelet-Kalimantan tartomány a földrengések szempontjából biztonságos területen fekszik. Környezetvédők azonban tartanak attól, hogy új főváros létesítése az erdők borította szigeten veszélybe sodorja az ottani gazdag élővilágot.

Indonéziában 18 ezer sziget van. Az ország a csendes-óceáni tűzgyűrűn található, ahol naponta átlagban 5-6 tektonikus mozgást észlelnek.

Az ország 260 milliós lakosságának 54 százaléka Jáván él, itt állítják elő a bruttó hazai termék 58 százalékát. Jakarta a világ 12. legsűrűbben lakott megavárosa, és egyik legnagyobb gondja az infrastruktúra fejletlensége. Az Uber Technologies, a világ vezető internetes fuvarmegosztó cégének megfigyelése szerint Jakartában az autósok éves szinten 22 napot töltenek közlekedési dugóban, ami Ázsiában a legmagasabb szám. A fővárosban gyakoriak az árvizek, ráadásul süllyed is a talajvíz folyamatos lecsapolása miatt. Évente mintegy 630 millió köbméter talajvizet szivattyúznak ki a város épületeiből. A bandungi műszaki egyetem kutatása szerint 2050-re Jakarta 36 százaléka víz alá kerül.

Az ország jelenlegi államfője, Joko Widodo 2012 és 2014 között, egészen elnöki tisztségének kezdetéig Jakarta kormányzója volt.

Indonézia nem az első délkelet-ázsiai ország, amely átköltözteti fővárosát. Mianmarban 2005-ben tették át a fővárost az egykori gyarmati székhelyből, Rangunból a tőle 320 kilométerre lévő, hegyvidéki Najpjidóba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában