agresszió

2019.10.16. 11:06

Alvó fiút rúgott fejbe egy gyermekfelügyelő Nagykanizsán

Kollégája figyelmeztetésére később pedig törni-zúzni kezdett.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán arról számolt be, hogy a 33 éves férfi az Emberi Erőforrások Minisztériumának nagykanizsai javítóintézetében dolgozott gyermekfelügyelőként.

Tavaly júliusban megfenyegette az intézetben fogva tartott egyik fiút, hogy ha a csoportszobában napközben ismét elalszik, fejbe fogja rúgni.

Az általa szedett gyógyszer mellékhatásaként a fiú pár nap múlva megint elaludt napközben.

Amikor ezt a gyermekfelügyelő észrevette, fejbe rúgta az alvó fiút, aki nem sérült meg.

A férfi néhány héttel később szóváltásba került egy másik fiúval, akit trágár szavakkal utasított rendre. Kollégája a nevelői szobában számon kérte ezt a férfin, aki ettől indulatba jött, hangosan kiabálni és fenyegetőzni kezdett, majd földhöz vágva összetört egy számítógép-billentyűzetet, a szoba ajtajába pedig ököllel, nagy erővel beleütött.

Az erőszakos, közösségellenes, másokban riadalmat, illetve megbotránkozást keltő magatartás miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat a gyermekfelügyelő ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában