Járvány

2020.03.28. 15:40

Szlovákia újra megnyitotta a határait a kamionforgalom előtt

Szombaton délelőtt tíz órától ismét közlekedhetnek a 7 és fél tonnánál nehezebb tehergépkocsik.

Szombaton délelőtt tíz órától Szlovákia ismét megnyitotta – előző nap lezárt – közúti határait a 7 és fél tonnánál nehezebb tehergépkocsi-forgalom előtt – közölte az MTI-vel szombaton a szlovák rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Pénteken az ideiglenes kamionstopot a szlovák rendőrség a határokon létrejött torlódásokkal, illetve az ebből adódó balesetveszély megelőzésének szükségességével indokolta. Közben az egészségügyi minisztérium adatai szerint szombaton újabb 23 személynél diagnosztizálták a Covid-19 kórokozóját, és így már 292-re emelkedett az új típusú koronavírussal regisztrált fertőzöttek száma, közülük 85-öt kórházban, kettőt pedig intenzív osztályon kezelnek. A betegségben eddig még senki sem halt meg. Ezen a héten az újonnan regisztrált fertőzöttek száma napi tíz és húsz között mozgott az országban, pénteken viszont több mint negyvennel nőtt a számuk, ami azzal is összefügghet, hogy az volt az első nap, amikor megemelték az elvégzett tesztek számát. Míg korábban átlagban napi 350 személyt teszteltek, addig az utóbbi két napban közel 1700-at. Szlovákiában szombaton délig csaknem 6500 vírustesztet végeztek el, ezek közül közel 6200 bizonyult negatívnak.

Igor Matovic szlovák kormányfő a központi válságstáb szombati ülése után pozsonyi sajtótájékoztatóján bejelentette: a gyógyszertárak és az állatorvosi rendelők a jövőben mentesülnek a minap bevezetett teljes körű vasárnapi üzletstop alól.

Elmondta: szigorított higiéniai intézkedések és korlátozások mellett, de bővítik azoknak az üzleteknek és szolgáltatóknak a körét, amelyek nyitva tarthatnak. Az eddig hatályos előírások szerint csak az élelmiszerüzletek, drogériák, állateledel-kereskedések és benzinkutak tarthattak nyitva. A kivételek listáját most a kertészüzletekkel, építőanyag-lerakatokkal, ügyvédi és közjegyzői irodákkal és néhány más hasonlóval bővítik, azzal, hogy a fenntartónak kötelessége lesz egyebek mellett védőkesztyűket biztosítani a vevőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában