Járvány

2020.06.18. 09:15

Horváth Ildikó: sikeres volt az egészségügyi védekezés

A fő szempont a járvány alatt az volt, hogy megvédjék az egészségügyi dolgozókat és a betegeket.

Sikeresnek nevezte a koronavírus elleni védekezést az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Horváth Ildikó azt mondta, a fő szempont a járvány alatt az volt, hogy megvédjék az egészségügyi dolgozókat és a betegeket; azokat is, akik Covid-gyanúsak voltak és azokat is, akik nem. Hozzátette, az orvosok jól mérlegelték, hogy mely beavatkozásokat kell elhalasztani, melyeket kell az adott helyzetben is elvégezni.

A kórházparancsnoki rendszer is jól működött, hiszen erősítette az intézmények szervezettségét

- jelentette ki.

Kitért arra is, hogy már májusban kezdtek a kórházak visszatérni a normális működésre, és mostanra – a veszélyhelyzet megszüntetésével – a betegek is elkezdtek visszatérni, elvégeztetni azokat a vizsgálatokat, amelyeket elhalasztottak. Hangsúlyozta, hogy nincs már semmilyen korlátozás a járóbetege ellátásban. Számításaik szerint az egészségügyi rendszer 2-3 hónapon belül felzárkózhat, vagyis ennyi idő alatt elvégezheti az elmaradt feladatokat – közölte.

Kérdésre válaszolva Horváth Ildikó elmondta azt is, hogy

mintegy 160 ezer egészségügyi dolgozó kaphat 500 ezer forintot.

A jogosultak névsorát a munkáltatónak kell egyeztetnie.

Eddig hétezer intézmény jelzett vissza, még négyezertől várják a választ – fűzte hozzá.

A pénz a tervek szerint július 1-én érkezik meg a jogosultakhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában