Járvány

2020.06.07. 12:37

Volt brit kémfőnök: a koronavírust Kínában hozhatták létre

Nagy nemzetközi visszhangot keltett a brit külföldi hírszerzés volt vezetőjének a napokban tett nyilatkozata, amelyben arról beszélt, a koronavírus talán mesterséges eredetű. Az elmúlt hónapokban számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot ezzel kapcsolatban, ám a tudományos bizonyítékok többsége jelenleg ennek az ellenkezőjére mutat. Egy kutatás más megvilágításba helyezheti a kérdést.

A nagy-britanniai külföldi hírszerzés (MI6) vezetője egy tanulmányra hivatkozva közölte, hogy az új típusú koronavírus-járvány kiindulópontja egy kínai víruslabor is lehet – írja a liberális brit lap, a The Independent. Sir Richard Dearlove, aki 1999 és 2004 között vezette a szervezetet, egy brit és norvég kutatók által készített tanulmányra hivatkozva vetette fel a lehetőséget. A kémfőnök szerint a teóriát több közvetett bizonyíték is alátámasztja. A tudományos közösség ezzel szemben egyelőre kitart álláspontja mellett, amely szerint a vírus természetes úton jött létre és egy közvetítő állat segítségével terjedt át az emberre – számol be a Magyar Nemzet.

A lap azt írja, a hivatkozott tanulmány szerint egyes, kulcsfontosságú elemeket „beillesztettek” a vírus genomjába, és valószínűleg nem természetes úton fejlődtek ki. Sir Richard Dearlove a The Telegraphnak nyilatkozva elvetette azt az elméletet, amely szerint kínai tudósok szándékosan engedték volna szabadon a vírust, az inkább egy baleset következtében szabadulhatott el. A tanulmány mellett a korábbi kémfőnök szerint gyanús a kínai vezetés magatartása, amellyel megpróbálnak minden, a vírus származására utaló vitát azonnal lezárni, illetve az sem megnyugtató, hogy a járvány kitörésekor számos, a veszélyre figyelmeztető szakembert és állampolgárt letartóztattak, elhallgattattak.

A korábbi hírszerzési vezető arra figyelmeztetett, Kína nem véletlenül reagál ilyen érzékenyen, hiszen amennyiben bebizonyosodna a felelőssége, akkor felmerülne a jóvátétel kérdése: az elszenvedett gazdasági károkért az ázsiai nagyhatalom vállal-e anyagi felelősséget? Ebben az esetben Kína globális szerepe is, államközi viszonyai is alapjaiban változhatnának meg. A kémfőnök nyilatkozatában feltételes módban hivatkozott a vírus mesterséges eredetére, tehát egyelőre ő sem látja bizonyítottnak ezt a lehetőséget.

Jelenleg a szóban forgó tanulmány az egyetlen a számos kutatás közül, amelyben felmerül a mesterséges beavatkozás esélye. A tudományos dokumentumot Angus Dalgleish professzor, a Londoni Egyetem kutatója és Birger Sorensen norvég virológus jegyzi. Harmadik szerzőtársuk egy szintén brit kutató, John Fredrik Moxnes, a norvég hadsereg vezető tudományos tanácsadója, aki többször is kérte, hogy töröljék nevét a szerzők közül, ám ez eddig nem történt meg. A tanulmányt többször is átírták, hogy ne legyen felhasználható Kína-ellenes politikai célokra, végül a Quarterly Review of Biophysics Discovery című tudományos folyóiratban jelent meg. A két kutató, aki a nevét is adja ehhez, szeretné elérni egy további tanulmány megjelentetését. Ebben arról írnak, hogy a vírus remekül alkalmazkodott az emberekkel való együttélésre, és valószínűleg laboratóriumi eredetű.

Korábban Donald Trump amerikai elnök is hasonló eshetőségről beszélt, Mike Pompeo külügyminiszter pedig szintén felvetette, hogy komoly bizonyítékok vannak ennek alátámasztására. Habár a 16 amerikai hírszerző ügynökséget összefogó Nemzeti Hírszerzési Igazgató hivatala szerint jelenleg tudományos konszenzus van arról, hogy a koronavírus nem mesterséges eredetű, a világ hírszerző ügynökségei folyamatosan dolgoznak azon, hogy ez alaposabb megerősítést nyerjen – emlékeztetett a Magyar Nemzet.

A jelenleg elfogadott elmélet szerint az új típusú koronavírus eredetileg denevérekben volt jelen, és közvetítő állat révén került át emberekre. Legvalószínűbb származási helye a közép-kínai Vuhan városának egyik állatpiaca. A vírus mesterséges eredetéről szóló elmélet egyik sarokpontja a vuhani víruslabor, ahol a kutatók a koronavírusokat vizsgálták. A médiában nemrég megszólalt a labor egyik vezető munkatársa, Jüan Cse-ming, aki tagadta, hogy az új típusú koronavírusnak bármilyen köze lenne a tudományos kutatóközpontjukhoz – írja a lap.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában