Vadnyugat

2020.07.02. 11:17

Fegyverrel védte meg a házát a szélsőségesektől egy fehér házaspár (videó)

A St. Louisban forrongó indulatok újabb példája a V4NA hírügynökség által közölt alábbi videó, amelyen egy házaspár férfi tagja egy félautomata fegyverrel, a felesége pedig egy pisztollyal állt ki a házuk előtt elvonuló szélsőbaloldali tüntetők elé, figyelmeztetve őket, hogy eszükbe se jusson betörni hozzájuk.

A történet előzménye, hogy Lyda Krewson, St. Louis polgármestere közzétette azoknak a polgároknak a nevét és címét, akik a 300 ezres város rendőrségének feloszlatását követelték. Ettől az érintettek annyira felháborodtak, hogy megszerveztek egy 300 fős menetet, amely a polgármester házához ment tiltakozni, hogy a városvezető lemondását követelje.

A Black Lives Matter (BLM) aktivistái menet közben megrongálták a szomszédban lakó tehetős fehér házaspár, Mark és Patricia McCloskey házának kapuját. Az épület valójában egy kisebb palota, „midwestern palazzo” stílusban épült, háromemeletes, aranyozott kupolamennyezettel és márványlépcsőkkel. A redőnyök vasművei pedig még Firenzében készültek néhány évszázada – büszkélkedett vele a felújítás után egy helyi lapban a tulajdonos.

A férfi és a felesége, amint észlelték a szomszédba tartó menetet, kiálltak a házuk elé, és egy félautomata fegyvert, valamint egy pisztolyt szegeztek a tüntetők felé, mindeközben pedig azt kiabálták, hogy magánterületen vannak, és eszükbe se jusson bemenni a házukba.

Soros ügyésze tönkretenné a házát védő család életét

Mark és Patricia McCloskey akciója nem tetszett a helyi körzeti ügyésznek, aki nyomozást rendelt el az incidens miatt. Kimberly Gardner azonban Soros György támogatását élvezi.

A baloldali média természetesen a tüntetőket kezdte el védeni. A fenti felvétel ezért erősen manipulatív, ugyanis a teljes videón világosan látszik, hogy a BLM-tüntetők egy kapun keresztül mennek be a McCloskey család otthonához.

1/4

ST. Louis – Residence of Mark and Patricia McCloskey

Private Property – private Rules !

The BLM MOB entered unauthorized into the private Residence of when the McCloskeys came out and protected their Home with guns before looting..

Good to have the 2nd Amendment pic.twitter.com/tqxr3TrhIc

— 🇺🇸 𝔼𝕄 🇩🇪 𝕂𝔸 🇺🇸™ (@EMKA17 on PARLER) (@EM_KA_17) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">June 29, 2020

Az incidenst követően a helyi körzeti ügyész, Kimberly Gardner is megszólalt, közölve, hogy együttműködik a rendőrséggel, és nyomozás indul a történtek miatt. Mint mondta, „nem toleráljuk az erőszakot azok ellen, akik alkotmányos jogaikat gyakorolják”.

Gardner Soros György embere. Az afroamerikai ügyész 2016-ban pályázott a pozícióra, és komoly támogatásokat kapott a tőzsdespekulánstól. Azzal az ígérettel kampányolt, hogy helyreállítja és átalakítja a büntető igazságszolgáltatásba vetett társadalmi bizalmat, és csökkenteni fogja az erőszakos bűncselekmények számát.

A The Missouri Times című lap akkor arról írt, hogy Gardner több mint 67 ezer dollárt kapott a Soroshoz köthető Safety and Justice nevű politikai akcióbizottságtól (PAC). Az összeg egy részéből Gardner egy reklámkampányt finanszírozhatott.

Kimberly Gardner továbbá a Demokrata Párttal szimpatizál, és a Black Lives Mattert is támogatja. A Fox News beszámolója szerint Gardner korábban szóváltásba keveredett Missouri állam republikánus főügyészével, Eric Schmittel, akit „önjelölt Trumpnak” nevezett.

Schmitt egyébként korábban Twitter-oldalán kritizálta Gardnert. Szerinte ugyanis az ügyész szabadon engedett 36 zavargót, akiket a George Floyd halála miatti erőszakos megmozdulásokon elkövetett tetteik miatt tartóztattak le.

In a stunning development, our office has learned that every single one of the St. Louis looters and rioters arrested were released back onto the streets by local prosecutor Kim Gardner. pic.twitter.com/tMZVAyHssw

A körzeti ügyész azzal vágott vissza, hogy a 36 letartóztatott közül mindössze nyolc tartozott az ő irodájához, és a rendőrség nem nyújtott be elfogadható bizonyítékokat.

My response to Attorney General Eric Schmitt’s false claims: https://t.co/tdIGMYGMgS

— Kimberly Gardner (@StLouisCityCA) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">June 3, 2020

A Fox News egyébként arról is beszámolt a KMOV-TV februári riportja alapján, hogy az elmúlt két évben Gardner alatt drasztikusan csökkent az ítéletek aránya. Az adatok szerint az ügyészek 2018-ban az esetek 51 százalékában, 2019-ben pedig az esetek 54 százalékában hoztak elmarasztaló ítéletet.

Ezek is érdekelhetik