Ország-világ

2020.11.22. 18:18

Amerikában már december elején elkezdhetik az oltást a koronavírus ellen

Az Egyesült Államokban még december közepe előtt megkezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása – közölte Moncef Slaoui, a kormány által szervezett oltási kampány egyik magas rangú vezetője.

„A tervünk az, hogy az engedélyezést követő 24 órán belül eljuttatjuk a vakcinát az oltási helyszínekre (.), azaz december 11-én vagy 12-én megkezdődhet az oltás” – közölte Moncef Slaoui a CNN amerikai hírtelevízióban.

A Pfizer New York-i székhelyű vállalat és német partnere, a BioNTech pénteken adta be az engedélyeztetési kérelmet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalba (FDA). A The New York Times című napilap szerint

az FDA a tervei szerint három hétig tanulmányozza a beadványt, ezután vizsgálják meg független szakértők, az ő ülésüket december 10-re tűzték ki.

A Pfizer szerdán jelentette be, hogy 95 százalékos hatékonysággal fejezte be a ribonukleinsav-hírvivő technikán alapuló védőoltása klinikai tesztelésének utolsó szakaszát, és várakozásai szerint idén legalább 50 millió adag vakcinát gyárt, 2021-ben pedig 1,3 milliárd adagot.

Az Egyesült Államokban vasárnap este 12 102 101 igazolt fertőzöttet, 255 953 halálesetet és 4 529 700 gyógyultat tartottak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában