Felelősség

2020.11.25. 06:17

Bejrúti robbanás: miniszterek elleni vizsgálatot javasol az ügyben eljáró bíró

Az augusztusi bejrúti robbanás körülményeinek feltárásán dolgozó bíró arra tett javaslatot a parlament illetékes testületének: indítson vizsgálatot az előző és korábbi kormányok több minisztere ellen, hogy feltárja felelősségüket a tragédiában – közölték igazságügyi források Bejrútban kedden.

Fádi Szavad bíró Michel Najjar közlekedési miniszter, Gázi Vazni pénzügyminiszter és Marie-Claude Najm igazságügyi miniszter, valamint hivatali elődeik felelősségét firtatja a törvényhozásnak küldött levelében.

Szavad arra jutott, a nyomozás során felmerült annak gyanúja, hogy a kormány tagjai is felelősek, mulasztást követtek el a bejrúti kikötőben tárolt ammónium-nitrát kezelésével kapcsolatban.

Bejrút kikötőjében augusztusban több száz tonna ammónium-nitrát repült a levegőbe, ami több mint kétszáz ember halálát okozta, és több ezren megsebesültek. A robbanás egész negyedeket tett lakhatatlanná. A tragédia után a kormány benyújtotta lemondását, de egyelőre ügyvivő kormányként még a helyén van, mert nem sikerült megválasztani az új kabinetet. A robbanás miatt eddig huszonöt embert vettek őrizetbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában