aránytalan erő

2020.11.15. 17:20

Ezrek tüntettek Peruban az elmozdított államfő mellett

A rendőrség a fővárosban könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta fel a tömeget.

Ezrek vonultak utcára Peru több városában helyi idő szerint szombaton, az elnök elmozdítása ellen tiltakozva, a rendőrség a fővárosban könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta fel a tömeget, híradások szerint ketten meghaltak.

Az ENSZ helyi képviselője az utóbbi napokban azzal vádolta a rendőrséget, hogy aránytalan erőt alkalmaz a tüntetőkkel szemben.

A szombati a hatodik egymást követő nap, hogy utcára vonulnak Limában és más nagyobb városokban. A tüntetők szerint Martín Vizcarrát nem demokratikus módon távolították el a hatalomból.

Vizcarrát a perui parlamenti képviselők hétfőn mozdították el hivatalából, két hónappal azt követően, hogy túlélt egy másik hasonló leváltási kísérletet. Az államfő feladatait a 2021 júliusában lejáró hivatali idő végéig Manuel Merino parlamenti elnök látja el ügyvivő jelleggel.

Noha helyszíni beszámolók szerint a tüntetők Merino-ellenes jelszavakat is skandáltak, maga Merino azt mondta, az emberek a növekvő munkanélküliség miatti elégedetlenségükben vonultak utcára.

Vizcarrát azzal vádolják, hogy 2011 és 2014 között, még Moquegua megye kormányzójaként mintegy 637 ezer dollárnyi (192 millió forintnyi) kenőpénzt fogadott el két cégtől, amelyek később közbeszerzési pályázatokat nyertek. Az AP hírügynökség mindazonáltal rámutat arra, hogy Vizcarra éppen a korrupciógyanús ügyek feltárásával nyerte meg a peruiak rokonszenvét.

Vizcarra következetesen tagadta az állításokat, és azt vetette az ellenzék szemére, hogy az ország stabilitásának aláásására törekszik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában