Ország-világ

2020.11.10. 13:49

Orbán Viktor halálát kívánja a Gyurcsány-párti megmondóember

„Ahogy az Ozban a gonosz boszorkány halálát várták, úgy várom Orbánét is, és pezsgőt fogok bontani, ha megdöglik” – írja Facebook-oldalán Homonnay Gergely, DK-s megmondóember.

Az ismert gyurcsányista provokátor immár sokadjára tesz gyomorforgató és ízléstelen kijelentéseket Facebook-oldalán – írja a Magyar Nemzet. Homonnay ezúttal a járványkezeléssel és Orbán Viktor kormányfővel kapcsolatos gondolatait osztotta meg, miután a koronavírusos Szijjártó Péter külügyminiszter állapotán gúnyolódott a kormánytag Facebook-oldalán.

„A poloskát is wc-papírba csomagolva dobtam ki nyáron az ablakon, de ahogy az Ozban a gonosz boszorkány halálát várták, úgy várom Orbánét is, és pezsgőt fogok bontani, ha megdöglik. Mert emberek élete szárad a lelkén.” – írta Homonnay Facebook-posztjában.

A Gyurcsány Ferenchez köthető influencer kormánypárti politikusok halálán kívül Toroczkai Lászlónak is hasonlókat kíván. A provokátor azon kesergett, hogy a koronavírus-fertőzéssel karanténba került Mi Hazánk-elnök, „sajnos” várhatóan túléli a betegséget, pedig „ha egy mocsok nácival kevesebben vagyunk, attól a világ csak szebb lesz.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában