emberölési kísérlet

2020.12.27. 11:00

Egy munkásszálló lakója felgyújtotta az épületet, csak hogy megölje a tulajt

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy férfi ellen, aki a gyanú szerint tüzet okozott egy tiszakécskei munkásszállón, hogy megölje az épület tulajdonosát.

A tűz 2019. október 14-én éjjel keletkezett a munkásszállón, az épületben tartózkodó 17 ember még időben kimenekült. A tűzvizsgáló azt állapította meg, hogy gyújtogatás történt – írták vasárnap a rendőrségi honlapon.

A nyomozás során kiderült, hogy az egyik lakó – egy 25 éves férfi – haragudott az épület tulajdonosára, ezért meg akarta ölni. Körömlakklemosó folyadékot vásárolt, amelyet égésgyorsítónak használva tüzet okozott. Az épület folyosóin elhelyezett tűzoltó készülékeket előzőleg elrejtette.

A gyújtogatót néhány órán belül őrizetbe vették. Kihallgatásakor elmondta, az egyik égésgyorsítót a konyhában gyújtotta meg azért, hogy az ott elhelyezett gázpalack felrobbanjon, miközben tudta, hogy az épületben többen tartózkodnak.

A letartóztatásban lévő gyanúsítottat a rendőrök előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint közveszélyokozással gyanúsítják.

Az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a megyei főügyészségre – olvasható a police.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában