adót emelt

2021.01.25. 18:14

A Gyurcsány-kormány semmit sem tett a fiatalok munkához jutásáért

Nem segít a kormány a fiatalokon, akik „elképesztő bajban” vannak emiatt – kelt ki közösségi oldalán Dobrev Klára. A baloldali politika a megoldást most a segélyezésben látja, az Orbán-kormány ehelyett viszont a fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését segítené elő.

Nem segít a kormány a fiatalokon Dobrev Klára szerint. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője azt írta a közösségi oldalán, hogy a válság „kegyetlenül elbánt” a fiatal korosztállyal, akik „elképesztő bajban vannak” emiatt – írja a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc felesége a megoldást ebben az esetben is a segélyezésben látja – szerinte Európa sok országában így segítenek rajtuk.

Az érzelemteli bejegyzés valószínűleg Gyurcsányék tudatos, fiatalokat célzó kampányának része, melyre az utóbbi pár évben a volt miniszterelnök is koncentrál. De mire alapulhat Dobrev Klára azon ötlete, hogy a fiataloknak is segély kell ahelyett, hogy a munkavállalásukat könnyítik?

A válaszhoz nem kell messzire visszamennünk az időben. 2002-től, Medgyessy Péter, MSZP–SZDSZ által támogatott miniszterelnök megválasztása után a 15–24 éves korosztályban drasztikusan csökkent a munkavállalók száma Magyarországon. A KSH vonatkozó adatai szerint a 2002-es majd 400 ezer főről negyedével esett vissza a számuk 2004-re, amikor már csak 305 ezren dolgoztak a fiatalok közül. Medgyessy távozásával Dobrev is lemondott ugyan politikai pozíciójáról, férjének miniszterelnöki székbe kerülésével azonban vélhetően jobban megnőtt a befolyása. A Gyurcsány-, majd később a Bajnai-kormány alatt a fiatal munkavállalók száma tovább csökkent, 2010-re már csak alig több mint 200 ezer fő dolgozott ebből a korosztályból.

Gyurcsányék kormányzása idején nem tettek semmit a fiatalok munkához jutásáért, így akkor logikus lépésnek tűnhetett a segéllyel való megsegítésük. A Gyurcsány-kormány azonban ehelyett tovább sarcolta a még munkába álló fiatalokat, illetve a szüleiket is. „Hazánkban a havi bruttó átlagkereset 185 ezer forint volt 2007-ben […] a dolgozók ebből átlagosan 114 100 forintot kaptak kézhez, ekkora volt a nettó kereset. Mind a bruttó, mind a nettó bérek növekedési üteme 1988 óta a legalacsonyabb volt, amit

jelentősen befolyásoltak az előző évek kormányzati intézkedései: az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási járulék többszöri emelése és a munkavállalói járulék emelése. A keresetek reálértéke 2007-ben 4,8 százalékkal csökkent

az előző évhez képest […]. A csökkenés hátterében a kormányzati intézkedések, valamint a fogyasztói árak gyorsuló emelkedése áll” – írja a KSH egy 2008-as kiadványában.

Egy elemzés szerint egyébként a 2008-as gazdasági válság hosszú időre, visszavetette a pályakezdő fiatalok munkaerőpiaci helyzetét. „Egy recesszió még tíz év elteltével is érezteti a hatását a fizetésekben. Mindez azt is jelenti, hogy abból a generációból, amelyik a 2008-as válságot követő években került ki a munkaerőpiacra, könnyen lehetnek olyanok, akik most másodszor vesztik el a munkahelyüket, miközben

a bérszínvonalukban valószínűleg még mindig érezni lehetett a 2008-as válság hatását”

– írja a G7.hu baloldali gazdasági lap tavaly októberi cikkében. A szerző ekkor még értelemszerűen nem számolhatott az idén bejelentett szja-mentességgel, mely az előrejelzések szerint könnyíteni fogja a fiatal munkavállalók elhelyezkedését. „A lépés akár lökést adhat a cégeknek, hogy fiatalokat vegyenek fel, mert relatív alacsony fizetés mellett is magas nettó jövedelemre tehet szert a dolgozó” – írja a Portfólió a 25 év alattiak adómentességéről, melyet Orbán Viktor jelentett be január 15-én.

Mint ahogy arra Dobrev bejegyzése is rámutat, a baloldal ajánlata azóta sem változott a magyar állampolgárok számára, hiszen továbbra is inkább segélyt adnának a fiataloknak, amihez a pénzt újabb adók kivetésével, a közterhek növelésével teremtenék elő, mint ahogy tették ezt akkor, amikor kormányon voltak.

A jobboldali megoldás a 2010 óta bevált recept: a polgári kormány megvédi a munkahelyeket és több pénzt hagy a munkavállalóknál azzal, hogy a válság idején adót csökkent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában