Ország-világ

2021.02.11. 13:35

Hazudik a főváros a kéményseprőkről

A főváros azt állítja, hogy a Belügyminisztérium véget vethet a tömeges elbocsátásnak, ha átveszi a céget. Csakhogy erre nincs jogi lehetőség.

A hatályos jogszabályi rendelkezések nem teszik lehetővé a gazdasági társaságként működő Fővárosi Ké­ményseprőipari Nonprofit Kft. (Főkétüsz) integrálását, hasonlóan azokhoz a kéményseprőipari cégekhez, amelyek közszolgáltatást láttak el, és amelyekkel az illetékes önkormányzatok korábban már szerződést bontottak, vagy a szerződésük lejárt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Világgazdasággal.

A lap annak kapcsán érdeklődött az OKF-nél, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kedden azt állította:

„a cégnél bejelentett, összesen 283 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítés bármikor megállítható, „csak egy jelzés kell a Belügyminisztériumtól, hogy él a Fővárosi Önkormányzat felajánlásával, és átveszi a Főkétüszt”.

Az OKF arról is tájékoztatott, hogy a budapesti társaságot érintő közfeladat átadásáról és ennek időpontjáról a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat döntött. A cég lakossági profilja májustól kerül a katasztrófavédelemhez. Ennek háttere, hogy 2015-től a kéményseprés állami hatáskörbe került, azonban az önkormányzatok 2024-ig haladékot kaptak a feladat átadására. Eddig arról volt szó, hogy a főváros él ezzel a lehetőséggel. Az OKF ugyanakkor jelezte, hogy megkezdődtek az egyeztetések a Főkétüsznél foglalkoztatottak felvételével kapcsolatban. A jelentkezőknek egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell megfelelniük, rendelkezniük kell hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal és megfelelő képesítéssel (kéményseprő-szakmunkási végzettség, mestervizsga).

A felvett kéményseprők május 1-jétől kezdhetik meg a munkát a katasztrófavédelemnél

– emelték ki.

Karácsony Gergely tavaly november végén még azt közölte, hogy a kéményseprő cég lesz az egyike annak az ötnek, amelyeket az újonnan alakuló Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-be olvasztanak. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy „az átszervezések nem érintik a szakmai dolgozókat”. Ehhez képest a decemberi közgyűlés már olyan határozatot fogadott el, amely kimondta, hogy a Főkétüsszel kötött közszolgáltatási szerződés 2021. április 30-val kifut. A döntéssel mintegy 170 kéményseprő és több mint száz egyéb munkavállaló állása szűnik meg. A városvezetés lépését a spórolás motiválhatta, de kérdés, hogy ez mennyiben teljesül. A szakszervezet ugyanis a végkielégítéseken és az átképzési költségtérítésen felül számos kárenyhítő tételt akar kiharcolni. Az ügyben kerestük a fővárost, reakció nem érkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában