Büntetett előéletű

2021.05.14. 13:52

Vádat emeltek egy afgán késelő ellen Svédországban 

Svédországban hétrendbeli gyilkossági kísérlet miatt vádat emeltek egy 22 éves afgán férfi ellen, aki március 3-án Vetlanda város különböző pontjain késsel támadt járókelőkre – közölte a skandináv állam ügyészsége pénteken.

A feltételezett tettes súlyos sebeket ejtett hét férfin, akik közül négynek az állapota életveszélyes volt.

A per előreláthatólag jövő hét pénteken kezdődik meg az illetékes kerületi törvényszéken.

A gyanúsított nem nyilatkozott indítékát illetően. Eddig semmi sem utal arra, hogy tettét előre megtervezte volna, illetve kapcsolatot sem tudtak megállapítani közte és áldozatai között – mondta Adam Rullman ügyész. „Minden arra utal, hogy találomra választotta ki áldozatait” – tette hozzá.

Az afgán férfi 2016-ban érkezett Svédországba, és egy éve költözött Vetlandába. Menedékkérelmet nyújtott be a hatóságoknak, és ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott, amely azonban tavaly lejárt. Büntetett előéletű: két éve elítélték kisebb kábítószeres bűncselekményért, emellett mentális zavarok is szerepelnek a nyilvántartásban róla.

A rendőrség kezdetben terrorizmust emlegetett, ám később elállt ettől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában