feszült helyzetben

2021.06.25. 21:05

Oroszország a Földközi-tenger kezdett hadgyakorlatba

Az orosz hadsereg pénteken gyakorlatozásba kezdett a Földközi-tengeren, bevetette a hangsebesség többszörösével repülő, rakétákkal felszerelt vadászrepülőgépeit, a Fekete-tengeren haladó brit rombolóval történt incidenst követően két nappal, olyan helyzetben, amikor a térségben tartózkodik egy brit repülőgép-anyahajó is.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint két, hiperszonikus sebességgel haladó „Kinzsál” rakéták szállítására alkalmas MiG-31-es vadászrepülőgép érkezett a szíriai orosz légi bázisra, ahonnét lehetséges földközi-tengeri célpontok elleni harci gyakorlórepüléseket hajtottak végre.

Ez volt az első alkalom, hogy a „Kinzsál” rakéták szállítására alkalmas vadászrepülőgépeket Oroszország határain kívül telepítették. Az orosz hadsereg szerint

a „Kinzsál” rakéták a hangsebesség tízszeresével repülnek,

és akár kétezer kilométer hatótávolságúak is lehetnek. A szíriai Latakia tartomány tengerpartján fekvő Hmejmímben működő légi támaszpont Moszkva szíriai katonai műveleteinek legfőbb bázisa.

Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Földközi-tenger keleti részén végrehajtott katonai manőverekben számos hadihajó, két tengeralattjáró és nagy hatótávolságú Tu-22M3 bombázók vettek részt más harci légi járművek mellett. A hangsebességnél gyorsabb, atomtöltet szállítására is alkalmas Tu-22M3 repülőgépeket először májusban telepítették Szíriába a Földközi-tenger térségében megerősödött orosz katonai jelenlét erődemonstrációjaként.

Moszkva korábban azt állította, hogy szerdán egyik hadihajója figyelmeztető lövéseket adott le, egy katonai repülőgépe pedig bombákat dobott a Defender nevű brit rombolóhajó útjába, hogy kiszorítsák a Krím-félsziget közeli területről, amelyre Oroszország saját felségvizeként tekint. Nagy-Britannia tagadta, hogy a fenti események megtörténtek volna, hangsúlyozta, hogy a hadihajójára nem nyitottak tüzet, és leszögezte, hogy rombolója ukrán felségvizeken hajózott.

Az orosz hadsereg jelentősen növelte gyakorlatainak számát és nagyságát a Nyugattal fenntartott kapcsolatainak látványos megromlása óta, amelyek a hidegháború utáni legalacsonyabb szintre süllyedtek, miután Moszkva 2014-ben elcsatolta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet.

Ami a térségben tartózkodó Queen Elizabeth anyahajót illeti, fedélzetéről a hét elején brit és amerikai F-35 típusú vadászrepülőgépek harci manővereket hajtottak végre az Iszlám Állam nevű terrorszervezet állásai ellen.

Orosz hadműveletek Szíriában

Oroszország 2015 szeptembere óta folytat katonai hadjáratot Szíriában, amely lehetővé teszi Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányzata számára, hogy visszaszerezze az uralmat az ország nagyobb része felett a véres és pusztító polgárháborút követően. Az orosz hadsereg azóta korszerűsítette a Hmejmímben működő légi támaszpont kifutópályáját, hogy képes legyen kiszolgálni a nehézbombázókat, illetve épített egy második felszállópályát is katonai műveleteinek kiterjesztése céljából. Ezenkívül kibővítette és átalakította a szíriai Tartus kikötőjében fekvő haditengerészeti támaszpontot, amely az egyetlen ilyen orosz birtokban lévő létesítmény a volt Szovjetunió területén kívül.

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az orosz hadsereget megerősítő törekvései részeként az orosz haditengerészet az elmúlt években ismét bevezette azt a szovjet korszakból származó gyakorlatot, hogy folyamatosan váltogatják az orosz hadihajókat a Földközi-tengeren.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában