Járvány

2021.07.24. 22:54

Az oltások 700 halálesetet előztek meg Portugáliában május óta

A vakcináknak köszönhetően egyrészt kevesebben fertőződnek meg, másrészt gyengül a fertőzések okozta megbetegedések súlyossága.

A koronavírus elleni oltások mintegy 700 halálesetet előztek meg Portugáliában május óta – olvasható a Portói Egyetem Közegészségügyi Intézetének pénteken közzétett tanulmányában.

Készítői alapul vették számításukhoz a fertőzések és az azok miatti halálozások számának rátáját az oltások megkezdése előtti időszakban, azaz 2020 december vége lőtt, majd pedig kiszámították, hogy hányan halhattak volna bele a fertőzésbe, ha nem kezdődik tömeges lakossági oltás.

„Ha az idős korosztály nem kapott volna oltást, akkor jelenleg sokkal magasabb lenne a halálozás körükben. Az oltások megkezdése előtt a 80 év feletti fertőzöttek 16,6 százaléka halt bele a betegségbe. Idén márciusra arányuk 1,4 százalékra apadt. A 70 és 79 év közöttiek esetében a 6,4 százalékos ráta márciusra 2,5 százalékosra esett.

A vakcináknak köszönhetően egyrészt kevesebben fertőződnek meg, másrészt gyengül a fertőzések okozta megbetegedések súlyossága, így a halálozási hányad is. Jelenleg mintegy 80 százalékkal kevesebb a halálozás koronavírus miatt, mint tavaly október végén” – magyarázták a tanulmány szerzői közül Milton Severo járványszakértő és Carlos Antunes matematikus.

Portugáliában mostanáig a lakosság bő 47 százalékát oltották be teljesen koronavírus ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában