Ország-világ

2021.07.12. 19:49

Budai Gyula: Czeglédy Csaba továbbra is „mártírszerepet” játszik a bíróságon

Czeglédy Csaba továbbra is „mártírszerepet” játszik a bíróságon, ahol az a legfontosabb mondanivalója, hogy koncepciós eljárást folytat ellene a Fidesz, és mindenképpen el akarják ítélni – jelentette ki Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő hétfőn a Kecskeméti Törvényszék előtt a Human Operator Zrt.-hez kötődő bűnszervezet tárgyalásához kapcsolódóan.

Budai Gyula szerint Czeglédy Csaba egyrészt arra játszik, hogy 2022-ig ne szülessen jogerős ítélet az ügyében, az ellenzéki vezetők pedig azt ígérhették neki, hogy ha 2022-ben megnyerik a választást, egy esetleges amnesztia révén mentesülhet „a büntetéshez fűzött hátrányok alól” – fogalmazott.

A képviselő ugyanakkor teljesen egyértelműnek nevezte, hogy

– Czeglédy Csaba kezét a baloldal elengedte. Ennek legékesebb példája, hogy Szombathelyen a Demokratikus Koalíción (DK) kívül senki nem támogatja az előválasztáson.

Ungár Pétert az LMP, az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik is támogatja, ami szintén azt jelenti, hogy „Czeglédy Csaba személye kezd kellemetlenné válni a baloldalon” – tette hozzá.

Budai Gyula kiemelte: Czeglédy Csabát érintően nemcsak a Kecskeméti Törvényszék előtt folyik büntetőeljárás, hiszen zajlik az „Ördög ügyvédjével” kapcsolatos eljárás, amelyben szintén gyanúsított. Hozzáfűzte, ő maga két büntetőfeljelentést is tett a Czeglédy Csaba által Gyurcsány Ferenc feleségével, Dobrev Klárával kötött kölcsönszerződések miatt. Mindezek azt bizonyítják, hogy

„Czeglédy Csaba nem a legtisztességesebb úton jár el, és ezért már kellemetlen a baloldali ellenzéknek”.

A kormánypárti képviselő viccesnek és nevetségesnek nevezte, hogy „egy büntetett előéletű Czeglédy Csaba, aki ellen számos büntetőeljárás folyik és egy Biró László, aki ellen szintén folyik eljárás, megmérettetheti magát az előválasztásokon”. Budai Gyula közölte: továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint a DK elnökét,

Gyurcsány Ferencet még nem látta a Parlamentbe józan állapotban bemenni. Több alkalommal megnyilvánult napirend előtt, és ilyenkor egyértelműen látszott rajta, hogy alkoholt fogyasztott

– tette hozzá.

Megfogalmazása szerint az ellenzéki párt elnöke rendszerint „össze-vissza beszél, zavarodott és ki van pirosodva”, legutóbb például négy alkalommal esett le róla a mikrofon egy hozzászólása alkalmával; a baloldali rossznyelvek szerint „a DK frakcióirodáján szokták elkezdeni a bemelegítést”, majd Gyurcsány Ferenc úgy érkezik a parlamenti ülésre. Budai Gyula azt mondta, várja, hogy beperelje a DK-s politikus, mert Gyurcsány Ferenc korábban azt nyilatkozta, hogy „a gatyátokat is leperelem rólatok, aki ilyet mer mondani”. A kormánypárti politikus „áll ennek elébe”.

Tagadta Czeglédy Csaba az általa irányított Human Operator Zrt. ellen megfogalmazott vádakat a Kecskeméti Törvényszéken

A jelenleg ügyvédiiroda-vezetőként, valamint szombathelyi önkormányzati képviselőként és bizottsági elnökként is dolgozó elsőrendű vádlott és társai ellen költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség 2019. februárban a Szegedi Törvényszéken.

Czeglédy Csaba kijelentette, hogy a kezdetben kft.-ként, majd zrt.-ként működő Human Operator legális vállalkozás volt, átlátható működéssel. Tevékenysége egyrészt arra irányult, hogy munkaerőt szolgáltasson vállalatoknak, másrészt a munkavállalók biztonságos környezetben dolgozva megkapják járandóságukat – tette hozzá.

A Human Operator ügyvezetői posztját 2010-ig látta el, majd miután a vállalkozás társasági formát váltott, az igazgatóság elnöke lett. A testület kezdetben öt, majd hat tulajdonosból állt, akik ugyan eltérő módon, de mindannyian részt vettek a működési folyamatokban és döntéshozatalban, illetve mindenről értesültek – tette hozzá.

A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése

és a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A Human Operator Zrt. két generál alvállalkozó közbeiktatásával – amelyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezetet vontak be – jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem, vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni.

A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A Surányiné Pólik Edina vezette tanács előtt zajló tárgyaláson a politikus-jogász azt mondta: a Human Operator munkaerőt is kölcsönzött, alkalmi munkavállalókat és munkaerőt közvetített, illetve „fejvadászattal” is foglalkozott. Legálisan működő gazdasági társaságként nem lehetett bűnszervezet is egyben – mondta Czeglédy Csaba.

Emlékeztetett, 2006 őszétől 2010 őszéig Szombathely alpolgármestereként tevékenykedett, a választások elvesztését követően azonban ügyvédi pályára lépett, mivel közben befejezte jogi tanulmányait. Ez a tevékenység az önkormányzati képviselőséggel nem összeférhetetlen, de a Human Operator Kft. ügyvezetői posztjával igen, ezért is váltottak társasági formát – közölte. A zrt.-vé alakulást az is motiválta, hogy Magyarországon komolyabb piaci szereplőnek számít egy vállalkozás, ha „szintet lép” – tette hozzá Czeglédy Csaba.

Ezt követően vonták be generál alvállalkozóként a Pannon Humán Szerviz Kft.-t, amely nem a Human Operator „alárendeltjeként” működött, mivel két önállóan tevékenykedő gazdasági társaság együttműködéséről volt szó. Czeglédy Csaba elmondta: az átadás-átvétel néhány hónapot vett igénybe, de a vállalkozás bevonása sok terhet levett a válláról az operatív feladatok és irányítás szempontjából.

A Szegedi Törvényszék két tanácsa korábban húsz vádlott vonatkozásában előkészítő ülést tartott, közülük hét – a bűnösségét beismerő és az ügyészséggel egyezséget kötő – vádlott ügyében jogerős döntést is hozott.

A bíróság a vádlottakra másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetést szabott ki úgy, hogy hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Az ügy elsőrendű vádlottja szerint felmerül a kérdés, hogy jogszerű volt-e az a jogtechnikai eljárás, amely szerint az egyességet kötő vádlottak ügyét elkülönítették a többiekétől, holott ezt számuk vagy egyéb ok nem indokolta.

– Ráadásul az egyezséget kötő vádlottakat részletesen nem is hallgatták ki – tette hozzá.

Tavaly januárban a Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája elfogultságot jelentett be,

ezért a Szegedi Ítélőtábla az eljárás lefolytatására a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki. Az ügy következő tárgyalását – Czeglédy Csaba kihallgatásának folytatásával – július 13-án tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában