A pápa Magyarországon

2021.09.12. 20:58

A keresztényeknek tenniük kell a gyűlölet ellen

Ferenc pápa tegnap Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát, amikor a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a zsidó közösségek képviselőivel találkozott.

A pápa üzenete, hogy a keresztényeknek tenniük kell a lelkek mélyén még ott szunnyadó megosztó gyűlölet ellen

– mondta a Magyar Nemzetnek Szerdahelyi Csongor, az Országút című folyóirat főszerkesztője, volt vatikáni diplomata arról, hogy Ferenc pápa tegnap Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát, amikor a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a zsidó közösségek képviselőivel találkozott.

A szakértő kiemelte:

Ferenc pápa alaposan felkészült az itteni útjára, amit szentbeszéde és a vallási vezetőkkel való találkozásán mondott beszéde is bizonyít.

Ezért is utalhatott a szentatya az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszusra, ami vészterhes időkben és a zsidóság elleni atrocitások erősödése idején zajlott. „Olyannyira így volt ez, hogy Hitler el sem engedte a német és osztrák papságot és híveket a kongresszusra” – emlékeztetett Szerdahelyi Csongor, és elmondta:

az akkori kongresszusnak a szimbóluma a Lánchíd volt, a híd, ami összeköti Keletet és Nyugatot, és a Duna, a folyó, ami összekapcsolja Európa országait. Sőt, ekkor kapott először díszkivilágítást is a Lánchíd, ami szerepel minden emlékkönyvben, ami az akkori kongresszusról szól.

A pápa ezért is hasonlította a Lánchíd láncainak szemeihez az embereket, mondván, ezekhez hasonlóan kell összekapcsolódnia az egyistenhívő vallások követőinek is az emberiség javára – mondta a szakértő, és emlékeztetett, hogy Ferenc pápa utalt a közelmúltban Pannonhalmán zajlott ökumenikus találkozóra is.

Szerdahelyi Csongor kifejtette: régóta úgy tekintenek Magyarországra az egyházban, mint Kelet és Nyugat összekötőjére. Ezt mutatja I. Barthalomaiosz jelenléte is a budapesti kongresszuson, valamint az a tény, hogy az ortodox kereszténység is szentként tiszteli Szent István királyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában