Ország-világ

2021.09.01. 09:54

Elkezdődött az iskola, a főváros egyből beállt

Az iskolakezdés előtti fél óra nem okozott a keddihez hasonló dugókat Budapesten, de nyolc óra után több helyen is feltorlódott a kocsisor.

Forrás: origo.hu

Fotó: Polyák Attila

Már a nyár elejétől kezdve téma volt a budapesti dúgóhelyzet: emlékezetes, június elején Karácsony Gergely főpolgármester azt tanácsolta az elégetlenkedő Hollik Istvánnak, hogy szálljon ki a kocsiból, és menjen gyalog. Aztán a nyár folyamán a folyamatos felújítások, lezárások sem javítottak a helyzeten: kedden például a Hungária körút környékén az sem tudott közlekedni, aki megfogadva Karácsony tanácsát, kiszállt az autójából – írja a Mandiner.

Így érkeztünk el a szerdához, a személyes jelenléttel újrainduló oktatás első napjához.

Két nappal ezelőtt, amikor erről kérdeztük, Karácsony már óvatosan fogalmazott: kijelentette, hogy készüljenek fel a budapestiek a torlódásokra szeptember elsején. Kedd este pedig már a Facebookon kérlelte a főpolgármester a budapestieket: menjenek inkább tömegközlekedéssel iskolába szerdán.

Ilyen előzmények után a Mandiner is kíváncsi volt, milyen lesz a főváros közlekedési helyzete a főváros egyes csomópontjain, ezért újságíróink a helyszínről tudósítanak az eseményekről.

Bár az iskolakezdés előtti fél óra nem okozott különösebb nehézségeket – sokan gyalog vagy BKV-n vitték iskolába a gyereküket –, nyolc óra után a város több helyszínén is beállt a sor. Így járt Hollik István is, – a politikus Bohár Dániel alábbi posztja alá kommentelt – inkább gyalog vitte a fiát az iskolába, de azóta dugóba ül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában