gyenge lábakon

2021.09.06. 07:45

Kómában a román kormánykoalíció

Eddigi legmélyebb válságát éli a tavaly decemberben hatalomra került hárompárti román kormány. Az elemző nem számít új választásokra, de a koalíció esetleges felbomlása után meggyengült, érdemi döntésekre képtelen kabinet irányíthatja Romániát.

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be pénteken a Florin Cîţu vezette kormány ellen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a kormánykoalíció középső pártja. Az Európai Parlamentben a liberális formációkat tömörítő Újítsuk meg Európát frakciót erősítő párt a szélsőségesen nacionalista ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetséggel szövetkezett a kezdeményezéshez szükséges képviselői aláírások összegyűjtésénél. A Szociáldemokrata Párt csütörtökön saját bizalmatlansági indítványát is ismertette – írja a Magyar Nemzet.

A legújabb román kormányválság szerdán robbant ki, amikor Cîţu leváltotta az USR-es igazságügyi minisztert, aki akadályozta egy országos helyi fejlesztési program elfogadását, amit a kormány időközben pénteken elfogadott a közepes koalíciós partner minisztereinek távollétében. Az USR ezt követően jelentette be, hogy a kormány megbuktatására irányuló bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben.

Miért éppen most csúcsosodott ki a koalíciós ellentét Bukarestben? – kérdezték Pászkán Zsolt politikai elemzőtől. Szerinte az USR sokadik hibás helyzetmegítélése és a főszereplők „kórosan túlfejlett emberi hiúsága” vezethetett a jelenlegi helyzethez. „A PNL-ben szinte semmilyen természetes beágyazottsággal nem rendelkező és ezért a párt erős embereinek, de Klaus Johannis államfőnek is kiszolgáltatott Florin Cîţu úgy érezhette, hogy csak akkor biztosíthatja be magának a pártelnöki tisztséget, ha a szeptember 25-i kongresszusig keresztülviszi a koalíción az elsősorban a közepesnél kisebb települések közberuházásaira szánt országos helyi fejlesztési programot. Ezt a helyzetet próbálta meg kihasználni a programban – kevés polgármestere miatt – alig érdekelt USR, amely a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészségi részleg elleni harcot igyekszik megnyerni, illetve az összes romániai kórház, valamint az egészségügyi infrastruktúra-fejlesztéseket irányító, újonnan létrehozandó ügynökség ellenőrzését kívánja megszerezni” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek a Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője.

A koalíció jövőjét firtató kérdésünkre a politikai elemző azt mondta, amennyiben Florin Cîţu belebukik valamelyik bizalmatlansági indítványba, az nem zárja ki Klaus Johannis elnök általi újrajelölése a miniszterelnöki tisztségre. „Ebben az esetben az USR – ígéretének megfelelően – kénytelen lesz visszahívni a minisztereit a kormányból, és ezzel a koalíció alig nyolc és fél hónap után kileheli a lelkét” – hangsúlyozta Pászkán Zsolt. Hozzátette: ez még nem jelentené új választások kiírását, de Romániának rendkívül meggyengült, érdemi döntésekre képtelen kormánnyal kellene megküzdenie a koronavírus-járvány következő hullámával, az eddigi fogyasztásvezérelt gazdasági növekedésből következő, egyre kevésbé kezelhető gondokkal. A szakértő ugyanakkor azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Johannis olyan személyt jelöl Cîţu bukása után, aki „mentőövet” jelenthet az USR-nek a koalícióba való visszatéréshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában