Gyurcsány-show

2021.10.11. 18:32

Az előválasztás senkit semmire nem kötelez

Magyarországon a hatályos alaptörvény, illetve a jogszabályi környezet miatt az úgynevezett előválasztás eredménye gyakorlatilag semmit nem számít. Egy esetleges baloldali győzelem esetén ugyanis nyilvánvalóan a legerősebb nyertes párt frakciója döntené el, hogy ki legyen a miniszterelnök. A jelenlegi állás szerint a Gyurcsány-párté lesz a döntő szó.

Az alaptörvény szerint a miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja meg. A kormányfő megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. Ha a miniszterelnöknek javasolt személyt a parlament nem választaná meg, az államfő az új javaslatát tizenöt napon belül kell, hogy megtegye – írja a Mediaworks Hírcentrum.

Az államfő a frakciókkal történt egyeztetés után dönt arról, hogy kinek ad megbízást kormányalakításra.

Bármikor kialakulhat egy olyan helyzet, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal a parlamenti többség leváltja a miniszterelnököt egy másik személyre.

Vagyis az előválasztás egyáltalán nem határozza meg a leendő kormányfő kilétét.

Ha tehát 2022-ben a baloldal nyer, akkor Gyurcsány Ferencnek döntő szava lesz, hiszen a baloldalon az ő pártjának lesz a legtöbb képviselője, vagyis a DK lesz a legnagyobb baloldali frakció az Országgyűlésben. A magyar gyakorlattól egészen a közelmúltig idegen, az Egyesült Államokból importált előválasztás tehát csupán egy show-műsor, amelynek eredménye senkit semmire nem kötelez.

Hasonló álláspontot fogalmazott meg Bod Péter Ákos is, aki rámutatott, hogy a miniszterelnököt majd 2022-ben az akkori parlamenti többség fogja megválasztani.

„Tehát közjogi jelentősége nincs annak, hogy a következő szakaszban (az előválasztás második fordulójában) ki lesz a miniszterelnök-jelölt”

– mondta. Az előválasztás első fordulója alapján az látszik, hogy baloldali győzelem esetén DK–Jobbik- befolyás várható.

Hasonlóan vélekedett Facebook bejegyzésében a baloldali elkötelezettségű Ungváry Krisztián is. A történész szerint „sajnos sokan nem értik az előválasztás igazi tétjét”. – Ez nem arról szól, hogy az ellenzék győzelme esetén kié lesz a politikai hatalom.

„Ez a kérdés ugyanis gyakorlatilag már az előválasztás első fordulójával eldőlt: azé a párté, amelyik a legnagyobb frakciót adja és amely emellett a legkönnyebben talál közös nevezőt a többi leendő kormánypárti frakciók többségével. Ez pedig a DK a szocik és (furcsa módon) a Jobbik lesz”

– írta a történész.

Vagyis a „miniszterelnök-jelölti” előválasztási cirkusz semmit nem befolyásol: már az első fordulóban eldőlt, hogy a baloldalon Gyurcsány és pártja a legerősebb.

Ezek is érdekelhetik