öngyilkos robbantás

2021.10.08. 15:18

Legalább ötven meghaltak egy afganisztáni mecset elleni merényletben

Legalább ötven halálos áldozata és 140 sebesültje van annak a robbantásnak, amely az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében történt pénteken – közölték kórházi források.

A támadásra a Gozar-e-Szayed Abád mecsetben került sor a pénteki ima idején. Egy kunduzi kórház névtelenül nyilatkozó orvosa elmondta, hogy mostanáig 35 holttestet és 50 sebesültet vittek be hozzájuk. Korábban az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet egyik helyi tisztségviselője azt nyilatkozta, hogy 15 holttestet és több mint 90 sebesültet szállítottak be a szervezet kunduzi klinikájára.

Más hírforrások nyolcvan, sőt száz halottról számoltak be helyi tisztségviselőkre és szemtanúkra hivatkozva.

Az ENSZ afganisztáni missziója a Twitteren több mint száz sebesültről és halottról írt.

Zabiulláh Mudzsáhid tálib szóvivő csak annyit mondott, hogy sok hívő meghalt és megsebesült. Hozzátette: a tálibok különleges erői a helyszínre érkeztek, és vizsgálják, hogy mi történt. Később egy tálib illetékes, Matiulláh Róháni elmondta: öngyilkos merényletre került sor.

Egyelőre senki sem jelentkezett elkövetőként.

A közösségi oldalakon több fotót és felvételt hoztak nyilvánosságra, amelyeken a romok között túlélők után kutató emberek láthatók.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet számos hasonló támadást követett el az afganisztáni síita kisebbség ellen. A szunnita szélsőségesek eretneknek tartják a síitákat.

Vasárnap a kabuli Íd Gah mecset bejáratánál már robbantottak az Iszlám Állam szélsőségesei.

Az imaházban Zabiulláh Mudzsáhid anyjának gyászszertartását tartották éppen, amelyen állítólag több magas rangú tálib vezető is részt vett. Az áldozatok számára vonatkozóan eltérő értesülések vannak. A tálibok legalább öt civil halottról számoltak be, más sajtójelentések viszont tizenkét halottról és több mint harminckét sebesültről szóltak.

Az ilyen támadások rámutatnak arra, hogy a tálibok augusztus 15-i hatalomra kerülésével sem szűnt meg az erőszak Afganisztánban. A radikálisok azóta többször léptek fel az Iszlám Állam szélsőségeseivel szemben az afgán fővárosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában