előválasztóshow

2021.10.25. 07:35

Messziről jött ember: újabb amerikai kapcsolat a baloldalon

Az amerikai kapcsolatait kamatoztatva lett Márki-Zay Péter kampányfőnöke Gurzó Ákos. A marketing-, kommunikációs szakember a baloldal miniszterelnök-jelöltjének a homoszexuálisokkal kapcsolatos kijelentéseire is magyarázatot adott.

Márki-Zay Péter „politikai termékként” állt elő azzal, hogy az Orbán-kormányban is vannak melegek – írja a Magyar Nemzet Gurzó Ákos bevallása nyomán, amit a Népszavának pénteken adott interjúban tett meg.

Márki-Zay Péter kampányfőnöke azt is elárulta, hogy aktivistáik az online platformokon, közösségi oldalakon mindent mértek az előválasztás alatt, többek között az LMBTQ-témát is. Az eredendően újságíróként indult marketingszakértő a baloldali lapnak adott győzelmi jelentésében azt is kiemelte, hogy szerinte a Fidesz Márki-Zay kampányának hatására hagyta el az LMBTQ-témát politikai napirendjéből.

Gurzó állítása hamar megdőlt, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök szombati ünnepi nagygyűlésén mintegy félmillió ember előtt tett hitet arról, hogy „Magyarország lesz az első olyan ország Európában, ahol az iskolák falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát.”

Gurzó, mint rajta kívül oly sokan a baloldali összefogásban – mások mellett Márki-Zay Péter, a momentumos Fekete-Győr András, Berg Dániel, a párbeszédes Szabó Tímea, „Kabul rózsája” – Márky-Zay propagandafőnöke is külföldről tért haza, hogy feladva ottani egzisztenciáját, a baloldalt újra kormányra juttassák.

A 444-nek adott másik interjúból az is kiderül, hogy Márki-Zay kulcsembere Floridából jött haza azért, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) szolgálatába álljon. Gurzó bevallása szerint idén májusig, Amerikából való hazatéréséig nem foglalkozott kifejezetten politikai marketinggel és kommunikációval. A politika viszont érdekelte. „Azt mondtam a volt kollégáknak, bárhol vagyok a világon, ha nincs ott tudósítójuk, szóljanak. Az M1-nek, a Klubrádiónak és a Magyar Hangnak is tudósítottam különböző helyszínekről ingyen” – fogalmazott a 444-nek.

Az interjúból kiderült, hogy Gurzó újságíróként kezdte, tíz évet dolgozott a médiában, az MTI-től a BBC-ig sok helyen megfordult, majd 2009-től kezdett marketinggel és kommunikációval foglalkozni, többek között New Yorkban és Miamiban. A 2020-as amerikai elnökválasztásról cikket írt a Magyar Hangnak, ami végül elvezette Márki-Zay Péter kampányának vezetéséhez:

az MMM kereste meg őt, látva, hogy otthonosan mozog az amerikai politikában.

Először azt kérték tőle, csináljon prezentációt az amerikai elnökválasztásról.

– A Mindenki Magyarországa Mozgalomban dolgozók mindegyike önkéntes. Amerikában tanácsadóként 120-150 dollárt számláztam ki óránként az ügyfeleimnek a projekt bonyolultságától függően. Ez mindenképp a 150 dolláros kategória lett volna – dicsekedett Gurzó, és hozzátette, hogy eleinte csak arról volt szó, hogy napi két-három órát szán rá az Egyesült Államokból, de amikor látszott, hogy „jönnek fel a számok”, visszaköltözött Magyarországra.

Borítókép: Márki-Zay Péter (jobbról) előválasztási eredményvárója az Anker közben, Gurzó Ákos egykori újságíró és marketingszakember, kampányfőnök Márki-Zay Pétertől balra

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget