Ország-világ

2021.10.14. 10:53

Nézőpont Intézet: a Fidesz–KDNP 53, a baloldali összefogás 45 százalékon áll

A kormánypárti szavazók számára fontos, hogy egy kormányfő jól tudjon angolul, migrációkritikus legyen, legyen kormányzati tapasztalata, nemzeti érzelmű legyen, gazdaságot és családokat támogató politikát folytasson – derült ki az Alapjogokért Központ kutatásából, amelyet egy budapesti konferencián mutattak be. Kiderült az is, hogy a Fidesz–KDNP támogatottsága továbbra is magasabb, mint a baloldalé.

Fő célunk, hogy a következő hónapokban megbízható, és a szükséges információkat tartalmazó kutatások lássanak napvilágot – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője a cégcsoport által szervezett közvélemény-kutatási konferencián Budapesten – írja az Origo.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője bevezetőjében arról beszélt, hogy pár hónappal ezelőtt kezdték el a közvélemény-kutatói profiljuk felépítését. Kutatási szinten az Alapjogokért Központ hozta be a genderkérdést Magyarországra – tette hozzá.

A következő hónapok kihívásai miatt szükséges, hogy az egymáshoz közel álló intézetek együttműködjenek.

Barthel-Ruzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy mind politikai, mind gazdasági kutatásokat végeznek. Fontos, hogy a mostani időszakban szorosabbra fűzik az együttműködést az intézetek – tette hozzá.

Ilyen miniszterelnököt akarnak

Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója arról beszélt, hogy a mostani vizsgálatukban a fő kérdés az volt, hogy milyen miniszterelnököt akarnak a magyar szavazók. Hat fő profilt állítottak fel, és így térképzeték fel a magyar választókat – tette hozzá. A kutatás során az angoltudás, migrációkritikus, kormányzati tapasztalat, nemzeti érzelmű, gazdaságot támogató és családokat támogató profil mentén kérdezték a választókat. Bozsonyi közölte,

a kormánypárti szavazók mindegyik dimenzióban fontosnak nevezték az előbb említett profilokat, míg a többi csoportban ezek kevésbé fontos dolgok.

A baloldaliak számára a migráció kritikus és a nemzeti érzelmű profil volt kevésbé fontos. Kiemelte, hogy minden életkori csoportnak fontos, hogy családokat és gazdaságot támogató miniszterelnök legyen. A kutatásból az is kiderült, hogy

Budapesten csak a család és a gazdaság érdekli az embereket, míg a többi profil lényegesen kevésbé fontos számukra.

Mandátumbecslés

Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet munkatársa arról beszélt, hogy idén stabilak a pártpreferenciák, szeptemberben a Fidesz–KDNP 53, míg a baloldali lista 45 százalékon állt. Ha ezek az arányok érvényesülnek, akkor a Fidesz–KDNP 76 egyéni mandátumra számíthatna, míg a baloldal 30 körzetben nyerne. A modell szerint

a Fidesznek 125, a baloldalnak 73 mandátuma lenne az Országgyűlésben és ezenkívül még egy nemzetiségi képviselő jutna be.

Kormánypárti vezetés a Századvégnél

Pillók Péter, a Századvég Alapítvány munkatársa arról beszélt, hogy a baloldalon 2020 januárjában a Momentum volt a legerősebb szereplő, míg mára a Demokratikus Koalíció lett a legerősebb szereplő. Domináns lett a Gyurcsány-párt, míg a Momentum ennek a kárvallottja volt – tette hozzá. A baloldali szavazók 51 százaléka a DK-ra szavazna.

Pillók közölte, hogy

a Fidesz–KDNP-re most vasárnap 45, a baloldalra 36, a Kétfarkú Kutyapártra 5, a Mi Hazánk Mozgalomra 3 százalék szavazna.

Ha csak a Fidesz–KDNP és a baloldal indulna, akkor 50–44-re nyernének a kormánypártok – tette hozzá. A szakember arról is beszélt, hogy a megkérdezettek 63 százaléka arra számít, hogy a mostani kormányerők fognak nyerni, és még a baloldali szavazók egyharmada is erre számít.

Pozitív gazdasági várakozások

Sóvágó Sándor, a Real-PR 93 vezetője arról beszélt, hogy mind a 200 ezer forintos minimálbér, mind az szja-visszatérítés esetében 80 százalék feletti a támogatottsága az intézkedéseknek. Az emberek szerint ha a baloldal kerülne hatalomra, akkor a többség arra számít, hogy nőni fog a rezsi, csökkenne az életszínvonal, és a családi támogatások mennyisége is csökkenne.

Erős félelmei vannak a társadalomnak gazdasági téren, ha a baloldal nyerne

– tette hozzá a szakember. Sóvágó ismertetése szerint idén októberben a megkérdezettek 37 százaléka számít arra, hogy a következő évben javulni fog az anyagi helyzete, míg csupán 13 százalék számít romlásra.

Elégedettek Orbán Viktor munkájával

Talabér Krisztián, a Társadalomkutató elemzője arról beszélt, hogy míg augusztusban kiegyenlített volt a pártverseny, mostanra a Fidesz támogatottsága 45 százalékra nőtt, míg a baloldalé 37 százalékra csökkent. Ezzel párhuzamosan a kormányfő teljesítményével lényegesen többen elégedettek, tehát a Fidesznek még vannak tartalékai – tette hozzá.

A teljes népesség 59 százaléka szerint megfelelően szigorú a koronavírus-intézkedések megítélése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában