Óvatosság

2021.10.28. 05:58

Olaszország visszaállította a határellenőrzést a G20-csúcstalálkozó idejére

November elseje kora délutánig visszaállították a határellenőrzést az olaszországi határbelépőknél a G20-csoport szombaton kezdődő állam és kormányfőinek találkozója miatt, amelyre többek között Joe Biden amerikai elnököt is várják, valamint tüntetőket Európa több országából – közölte a római belügyi tárca szerdán.

Az ellenőrzés szerda este tíz órától lépett életbe, és minden határbelépőre érvényes, közöttük a kikötőkre és a repülőterekre. A schengeni övezetben érvényes mozgásszabadságot Olaszország november elseje délután egy óráig felfüggesztette.

A belügyminisztérium hangsúlyozta, hogy bevált gyakorlatról van szó kiemelt biztonsági intézkedéseket követelő események idején. Az ellenőrzés ideiglenes visszaállításáról Róma értesítette a schengeni tagállamok belügyminisztereit, valamint az Európai Bizottságot.

A világ tizenkilenc legnagyobb gazdaságát képviselő állam és az Európai Unió vezetőinek értekezletét szombaton és vasárnap tartják, ami a G20-csoport soros olasz elnöksége utolsó találkozója lesz. Számos vendég már korábban megérkezik, közöttük Joe Biden amerikai elnök, akit pénteken Ferenc pápa fogad a Vatikánban. Rómába várják többek között Ursula von der Leyent az Európai Bizottság vezetőjét, Emmanuel Macron francia elnököt, Angela Merkel leköszönő német kancellárt.

A G20-csúcs három fő témája a nemzetközi járványhelyzet, a klímaváltozás és a gazdasági fenntarthatóság lesz.

A találkozó helyszíneként az olasz főváros EUR-nak nevezett negyedét választották, ahol az állam és kormányfők a Massimiliano Fuksas építész tervezte, felhő alakú kongresszusi központban tanácskoznak. A kerületben tíz négyzetkilométeres területet zárnak le biztonsági gyűrűvel, de Róma belvárosában is rendkívüli korlátozásokat vezetnek be, például a Vatikánnál, a Forum Romanumnál és a Colosseumnál, valamint a központi vásárlóutcákban, amelyeket a politikusok és feleségeik szintén fel akarnak keresni.

A belügyminisztérium bejelentése szerint kiemelt biztonsági készültséget rendeltek el a hétvégére meghirdetett tüntetések miatt is. Lamberto Giannini országos rendőrparancsnok közölte, hogy folyamatos megfigyelés alatt tartják az internetes közösségi oldalakat, ahol többek között az oltás- és védettségi igazolás ellenes csoportok szervezkednek. Szombat délután több kormányellenes megmozdulás lesz, de utcára vonulnak a szakszervezetek és az éghajlatváltozás hatásai ellen tüntető fiatalok is. Titkosszolgálati jelentések arra figyelmeztettek, hogy Európa különböző részeiből a szélsőséges Black Bloc-tagjai is csatlakozni igyekeznek a demonstrációkhoz.

Pénteken jár le a trieszti kikötőben tiltakozóknak a Mario Draghi vezette római kormányhoz intézett ultimátuma is. Azt követelik, hogy a miniszterelnök vonja vissza az október 15-én bevezetett védettségi kötelezettséget. Ellenkező esetben általános sztrájkot és tömegtüntetést akarnak elindítani. A trieszti kikötőmunkások egy része és a hozzájuk csatlakozott csoportok október közepe óta demonstrálnak. Október 18-án a rendőrség feloszlatta a tömeget, amely majdnem azonnal újraszerveződött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában