politika

2021.11.15. 14:31

Kuvaitban a trónörökösre ruházták át az emír több jogkörét

Kuvaitban átmenetileg Misál el-Ahmad Ál Szabáh trónörökösre ruházták át az emír, Navaf el-Ahmad Ál Szabáh több alkotmányos jogkörét – jelentette be az uralkodócsalád titkársága hétfőn.

Bár a KUNA kuvaiti állami hírügynökség által is közzétett rövid tájékoztatásban nem közölték a döntés okát, rendszerint az uralkodó egészségügyi problémái miatt szokott ilyesmi előfordulni.

Az idős sejk legyengültnek látszott legutóbbi, októberi nyilvános szereplésekor, amikor rövid beszédet mondott a parlamentben.

Júliusban az állami sajtó azt közölte, hogy az emír tavasszal orvosi kezelésre az Egyesült Államokba utazott. Jóllehet a kezelés természetét nem árulták el, később azt közölték, hogy sikeres volt, és további kezeléseket helyeztek kilátásba.

A 84 éves Navaf sejk alig egy éve áll az ország élén. Testvére, a több mint egy évtizeden át uralkodó Szabáh al-Ahmad tavaly szeptemberben hunyt el.

A nyolcvanas éveiben járó Misál el-Ahmad az emír féltestvére.

Az országban múlt héten lemondott a kormány a közte és a parlament között fennálló feszültség fokozódása miatt, s közben az emír közel három tucat, önkéntes száműzetésbe vonult ellenzékit részesített amnesztiában.

Címkék#Kuvait

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában