Abszurd

2022.01.15. 17:24

Gyerekeknek induló sátánista klubot hagytak jóvá

Az amerikai szülők felháborodtak azon, hogy a tankerület olyan délutáni foglalkozást engedélyezett, amelyet a Sátán Temploma nevű sátánista szervezet tart. Elsőstől ötödik osztályos gyerekeket várnak a délután programokra. A tankerület semmit sem tehet, hiszen az egyenlőség jegyében engedélyeznie kell a klub működését.

Nagy port kavart az egyesült államokbeli Illinoban a Sátán Temploma nevű sátánista csoport szórólapja, amit egy általános iskolában terjesztettek – írja a V4NA hírügynökség. 

A hirdetésben egy tanítás utáni klubot ajánlanak azoknak a szülőknek és gyerekeknek, akik nem szeretnének keresztény szellemiségű délutáni programokon részt venni.

A programokat közvetlenül tanítás után, az iskola területén fogják tartani. A foglalkozásokra elsőstől ötödik osztályig várják a gyerekeket, de akár szülők is részt vehetnek a délutáni eseményeken. A szervezet szerint a klub azért is előnyös választás, mert a foglalkozásokon nincs hittérítés. A szórólapokból kiderül, hogy az oktatásba játékokat és projekteket építenek.

“Minden foglalkozás egységes tantervre épül, amely a tudományos, racionalista, nem babonás világnézetet hangsúlyozza” – olvasható a sátánista csoport honlapján.

A tankerület arról tájékoztatta a szülőket, hogy a törvények lehetővé teszik az ilyen programok szervezését. Az állami iskolák nem utasíthatják el a vallási programokat, így helyet kell biztosítani a sátánista aktivisták foglalkozásának.

“Ha az iskola elutasítja a szervezet kérelmét, akkor diszkrimináció miatt eljárást indíthatnak a tankerület ellen. A pert pedig biztosan nem nyernénk meg, így valószínűleg több ezer dollárnyi büntetést szabnának ki, amit az iskola tanáraitól és a személyzettől kellene elvenni” – olvasható a tankerület közleményében.

A Sátán Temploma – amely gyakran az abortusz mellett is kampányol – azt állítja, hogy nem a sátánimádatot kívánja népszerűsíteni. A tagok bevallása szerint nem hisznek a természetfelettiben, a weboldalukat és a szórólapjaikat mégis szarvak és sátánista jelek borítják. Sőt, a bálványuk egy Badhomet-szobor, amelyen szarvak, pata, szárnyak, és szakáll látható. A lény mögött egy fordított pentagram kapott helyett, az oldalán pedig két kisgyerek látható, amint felnéznek a lényre.

 

Címkék#v4na
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában