Szorításban

2022.01.05. 16:56

Zuglóban a DK beviheti a kegyelemdöfést az MSZP-nek

Horváth Csaba polgármestert is erős nyomás alatt tarthatják Gyurcsányék.

Csak idő kérdése, hogy a DK Zuglóban teljesen bekebelezze az MSZP-t Borbély Ádám szerint. 

A XIV. kerületi Fidesz-alapszervezet elnöke a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva úgy vélte, hogy amikor Zugló MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba arról beszélt egy felvételen, hogy Gyurcsányék nyomást gyakorolnak rá, akkor egyebek mellett arra utalt: a DK azt akarja elérni, hogy a Bosnyák térre tervezett önkormányzati városközponthoz szükséges 10 milliárd forintnyi hitel legnagyobb része az ő holdudvarukon keresztül folyjon át. Borbély arra is kitért, hogy a DK a Momentummal karöltve szorítja ki a többi a baloldali pártot a zuglói önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiból.

A DK Zuglóban is bekebelezheti a jelentősen legyengült MSZP-t, miután háttérbe szorult Tóth Csaba, a szocialistáknak a parlamenti mandátumot birtokló erős embere, valamint azt követően, hogy az MSZP az előválasztáson is súlyos presztízsveszteséget szenvedett azzal, hogy az érthetetlen módon visszalépő Karácsony Gergelyt támogatta. Ezt támasztja alá a Pesti TV által rögzített beszélgetés is, amelyen Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere és az MSZP fővárosi frakcióvezetője Szaniszló Sándornak, a XVIII. kerület MSZP-s vezetőjének beszélt arról, hogy Gyurcsányék nyomást gyakorolnak rá.

– Na, és mikor lesz meg az új hivatalod? – kérdezte Szaniszló, mire Horváth úgy felelt: „ahogy elnézem a DK-sokat, soha”. Hozzátette: „vannak olyan információk, hogy a (Gyurcsány) Feri nyomásgyakorlása van a háttérben”, ám azt nem tudta megmondani, hogy a DK-sok miért „szórakoznak” vele. Szaniszló úgy vélte, ha (Gyurcsány Ferenc) „valami ilyesmit akar, akkor biztos, hogy mondja is”, erre Horváth Csaba azt válaszolta, hogy „nálam a létező legrosszabb módszer, ha valaki engem »dékásítani« akar”.

A Mediaworks Hírcentruma megkereste Horváth Csabát a felvételen tett kijelentéseivel kapcsolatban, ám a polgármester egyáltalán nem kívánta kommentálni a saját szavait. Így Borbély Ádám segítségével próbáltuk tisztázni Horváth különös állításait. Mint a zuglói Fidesz-alapszervezet elnöke rámutatott, a DK már abban is az MSZP fölé kerekedett, hogy a szocialistáktól átigazolt két önkormányzati képviselővel immár a Gyurcsány-párté a legnagyobb frakció, s az ily módon megnövekedett befolyásukat arra is felhasználják, hogy Horváth Csabának „ott tegyenek keresztbe, ahol csak tudnak”. Borbély Ádám szerint a felvételen említett hivatallal Horváth arra a Bosnyák térre létesítendő önkormányzati városközpontra utalt, amelynek a terveit nemrégiben még a DK is támogatta.

– Ám az MSZP előválasztási fiaskója és Tóth Csaba meggyengülése után már arra törekedhettek Gyurcsányék, hogy a beruházáshoz rendelhető források legnagyobb része az ő holdudvarukon keresztül folyjon át – fogalmazott Borbély, hozzátéve: az új városközponthoz nagyjából 10 milliárd forintnyi hitelre lenne szükség, azonban az önkormányzat ilyen mértékű eladósítását a helyi Fidesz nem támogatja.

– Csak idő kérdése, hogy a DK Zuglóban teljesen bekebelezze az MSZP-t, de a Momentummal karöltve Gyurcsányék a többi baloldali pártot is folyamatosan gyengítik. Így a DK és a Momentum kezdeményezésére úgy osztották újra az önkormányzat gazdasági társaságainak a felügyelőbizottsági helyeit, hogy az ő delegáltjaik a frakciójuk létszámához képest is nagyobb arányban kerüljenek be – ismertette a Fidesz zuglói alapszervezetének elnöke.

Emlékezetes: tavaly tavasszal arról jelentek meg fotók a sajtóban, hogy Horváth Csaba Gyurcsány Ferenccel egyeztetett egy rózsadombi étteremben. Akkor a zuglói polgármester azt állította, hogy csak általános dolgokról beszéltek, ám figyelemre méltó, hogy akkoriban több MSZP-s polgármester is a DK-ba igazolt, köztük Szaniszló Sándor.

Ugyancsak abban az időben jelent meg az a hír, hogy három vidéki MSZP-s szervezet akar csatlakozni a DK-hoz. Amikor Gyurcsány Ferencet az ATV műsorában arról kérdezték, hogy valóban a saját pártjába csábítják-e a szövetségeseik embereit, akkor a DK-elnök azt hangoztatta, hogy az említett szocialista szervezeteket éppen hogy lebeszélni akarta a csatlakozásról.

– Ha a másiknak ennyire fáj (és látom, hogy nekik nagyon fáj), akkor lassabban. Nem kell feszíteni a húrt. Nekem nagyon fontos a jó viszony az MSZP-vel – fogalmazott Gyurcsány tavaly márciusban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában