„Cinkos, aki néma”

2022.02.17. 10:44

Brüsszel hallgatással támogatja a melegeket és zsidókat listázó Márki-Zay Pétert

Nem határolódik el a meleget és zsidókat számontartó, fasisztákat képviselő politikustól az európai értékekért felelős biztos, hallgatásával támogatja a baloldal jelöltjét.

A liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük.

Ahogy arról a V4NA beszámolt, nagy botrányt okozott a magyar baloldal miniszterelnök-jelöltjének kijelentése a napokban. Márki-Zay Péter egy utcafórumon ugyanis kijelentette, hogy a baloldali összefogásban külön képviselete van a fasisztáknak és a kommunistáknak is. Hozzátette, hogy „mindenki megtarthatja a saját világnézetét”.

Másnap egyébként

Márki-Zay egy Facebook-bejegyzésben azt hazudta, hogy ő ezt nem mondta annak ellenére, hogy mondatairól videófelvétel is készült.

Ráadásul, miután nem sikerült elhazudnia saját állítását, kedden egy interjúban ismét magyarázkodni kezdett.

Az elmúlt hetekben az is kiderült, hogy Márki-Zay listázza azokat, akik zsidó vallásúak vagy származásúak, és listákat vezet a nem heteroszexuális vele nem egy véleményen lévőkről is. Korábban többször is elmondta, hogy „a Fidesznél több meleg egyik pártban sincs”, erről többek között Facebook-bejegyzésben és egy videóban is beszélt. A zsidó származásúak kapcsán pedig jelölt úgy fogalmazott: „a Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés”.

A zsidó származásúak listázása nem újkeletű a baloldali összefogásban, hiszen korábban a Jobbik európai parlamenti képviselője akarta listázni a zsidó származású képviselőket az Országgyűlésben.

Gyöngyösi Márton akkor úgy fogalmazott: „Itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.”

 

Cinkos, aki néma

A V4NA levélben fordult Vera Jouruvához, hogy Európai Bizottság alelnökéhez, az európai értékekért felelős biztoshoz, hogy megtudják, aggályosnak tartja-e, hogy a magyar baloldal olyan értékeket képvisel, melyek nem összeegyeztethetőek az európai értékekkel.

Vera Jourova, aki egyébként rendszeresen fejezi ki aggodalmát a lengyel és a magyar jogállamiság miatt, most mélyen hallgat.

Nem szólaltak meg az ügyben az európai parlamenti frakciók sem, így a V4NA levélben kereste meg a Renew Europe és a S&D vezetőit. Arról érdeklődtek, hogyha nem határolódnak el Márki-Zay kijelentéseitől, értékelhető-e úgy, hogy támogatják a fasiszta, kommunista tömörülést.

De Márki-Zay homofób és antiszemita kijelentéseitől sem határolódtak el, így felmerül a kérdés, hogy a Renew Europe és az S&D frakciók támogatják, hogy hogy Magyarországon vagy bármely más európai országban antiszemita, homofób politikusok legyenek.

Borítókép: Vera Jourova, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke Brüsszelben 2020. szeptember 30-án / MTI / EPA pool / Olivier Hoslet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában