Lejáratás

2022.03.11. 16:49

A brit parlamentben is témát szolgáltatott Soros György Magyarország elleni információs háborúja

Daniel Kawczynski brit honatya több állami szervezethez intézett kérdéseket, miután külföldi lapok és a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy többek között a BBC újságíróit használták fel Soros György szövetségesei, hogy lejárassák Magyarországot és Lengyelországot. A megszólított brit állami szervezetek részéről két államtitkár is lényegében azt mondta, hogy „nincs itt semmi látnivaló”.

Daniel Kawczynski konzervatív brit parlamenti képviselő kérdést intézett az ország közszolgálati televíziójáért is felelős államtitkárhoz annak kapcsán, hogy a Magyar Nemzet megírta: a BBC regionális riporterét, Nick Thorpe-t gyakorlatilag pórázon tartotta a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány. Ahogy Jeney Orsolya, a Soros által finanszírozott Amnesty International korábbi vezetője egy Skype-beszélgetésben kifejtette, csak szólni kellett az újságírónak, hogy „hé, figyelj csak Nick, van itt valami, ami érdekelhet”.

Jeney kifejtette: „Ha a külföldi média képviselői érkeznek Magyarországra, akkor kvázi VIP-személyekként kezeljük őket, különleges bánásmódot kapnak. Alapvető dolog például, hogy elmegyünk velük villásreggelizni, de ha kiadunk egy jelentést, akkor is megetetjük őket. Nagyobb valószínűséggel írják meg ezeket a dolgokat, ha van egy ilyen kommunikációs csomag”.

Kawczynski kérdéssel fordult a Digitális, Kulturális, Média- és Sportminisztériumhoz, hogy kiderüljön, a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány és más nem kormányzati szervezetek (NGO-k) mennyiben járultak hozzá a BBC tudósításaihoz Lengyelország és Magyarország esetében.

 

Julia Lopez államtitkár válaszában leszögezte, hogy a brit kormány véleménye szerint a BBC és a BBC World Service világszerte fontos szerepet játszik, azonban a közszolgálati társaság működése és szerkesztése független a kormánytól.

A BBC igazgatótanácsának feladata, hogy biztosítsa a BBC valamennyi tartalmának minőségét, és azt, hogy annak kiadványai megfeleljenek a nyilvánosság által elvárt legmagasabb színvonalnak

– írta kitérő válaszában Julia Lopez.

 

Kawczynski a Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Ügyekért Felelős Minisztérium államtitkárhoz is kérdéssel fordult annak kapcsán, hogy a magyarországi és lengyelországi brit nagykövetség megkereste-e az említett államok kormányát a Nyílt Társadalom Alapítvány által nyújtott információkkal kapcsolatban.

Ismert: Andrej Nosko, a Soros-alapítvány korábbi vezetője arról beszélt, hogy a kormányokra a nagykövetségeken keresztül lehet nyomást gyakorolni.

James Cleverly, az Európa-ügyi Minisztérium államtitkára úgy válaszolt, hogy a Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatal nem kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól Lengyelországgal vagy Magyarországgal kapcsolatos információkat. Hozzátette: „Az Egyesült Királyság régóta támogatja a demokráciát és a befogadó kormányzást. Elkötelezettek vagyunk a partnerekkel és szövetségesekkel való együttműködés mellett világszerte, beleértve a civil társadalmat is, a nyitottabb, befogadóbb és elszámoltathatóbb kormányzás támogatása érdekében. Barátainkkal és szövetségeseinkkel pedig a szabadság hálózatának kiépítésén dolgozunk, hogy világszerte előmozdítsuk azt.”

 

Kawczynski arra is rákérdezett, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány küldött-e bármilyen állásfoglalást Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatosan James Cleverly minisztériuma. Az államtitkár válaszában leszögezte: nem történt ilyen.

 

Borítóképünkön Soros György. Fotó: MTI/EPA/Andreas Gebert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában