Országgyűlés

2022.05.16. 07:16

Ma ismét miniszterelnöknek választják Orbán Viktort

Az Országgyűlés hétfői ülésén fogják ötödszörre is miniszterelnöknek választani Orbán Viktort, aki ezután leteszi a hivatali esküt is. A kormányfő a múlt héten „hirdetett keretet”, ekkor vált nyilvánossá, kik alkotják a kabinetjét. Az új kormány hivatalba lépésének feltétele, hogy a parlament elfogadja a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt.

Az Országgyűlés május 2-i megalakulása után két héttel, a mai ülésen fogják a képviselők miniszterelnökké választani Orbán Viktort. A tanácskozás napirendje szerint a ceremónia első lépéseként Novák Katalin köztársasági elnök javaslatára szavaz a parlament, majd a frissen hivatalába lépett kormányfő beszédet mond. Az Alaptörvény értelmében a miniszterelnök megválasztásához a képviselők több mint felének a voksa szükséges. Amint az ismert, a Fidesz–KDNP kétharmadot meghaladó többséggel – 199-ből 135 képviselői hellyel – rendelkezik az újonnan létrejött törvényhozásban. A leendő kormánya összetételéről Orbán Viktor múlt pénteken közölt részleteket, Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pedig arról tájékoztatta az MTI-t: 

a kormányfő a köztársasági elnök felkérésének eleget téve lefolytatta konzultációit a kormányalakításról, és megállapodott leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös munkájáról.

Orbán Viktor Semjén Zsoltot általános miniszterelnök-helyettesnek kérte fel, aki egyúttal nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyház-diplomáciáért felelős miniszterként is dolgozik majd. Az Agrárminisztériumot Nagy István, a Belügyminisztériumot Pintér Sándor, az Építési és Beruházási Minisztériumot Lázár János, a Honvédelmi Minisztériumot Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az Igazságügyi Minisztériumot Varga Judit vezetheti majd. Orbán Viktor a Kulturális és Innovációs Minisztérium irányításával Csák Jánost, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetésével Szijjártó Pétert bízta meg. A Miniszterelnöki Kabinetiroda élére Rogán Antal kerül, a Miniszterelnökséget Gulyás Gergely irányítja majd. A Pénzügyminisztériumot Varga Mihály, a Technológiai és Ipari Minisztériumot Palkovics László vezetheti. Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszterként, Navracsics Tibor pedig területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszterként dolgozhat a következő négy évben.

Az új kabinet hivatalba lépésének feltétele, hogy a parlament elfogadja a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt. 

Az ezzel összefüggő indítványt május 13-án nyújtották be az Országgyűlésnek. A javaslat először a parlament igazságügyi bizottsága elé kerül, ezt követi a plenáris vita, majd a szavazás. Orbán Viktor már május elején – a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozva – egyértelművé tette, hogy jelentősen át kívánja alakítani a kormány szerkezetét, mivel a világ változásához a kormányzati struktúrának és a személyi döntéseknek is alkalmazkod­niuk kell.

Megkésett baloldali referendum

Az Országgyűlés mai ülésén fogják tárgyalni Karácsony Gergelynek, Budapest főpolgármesterének a népszavazási kezdeményezését a Fudan Egyetemről. Emlékezetes, hogy Karácsony még tavaly nyáron, a kormány gyermekvédelmi népszavazására válaszolva állt elő a saját népszavazási ötletével. December közepén kezdte meg a baloldal az aláírásgyűjtést, eredeti céljuk az volt, hogy január közepéig elérjék a népszavazás elrendeléséhez szükséges kétszázezer aláírást, hogy az országgyűlési választásokkal egy időpontra essen a referendum. A tervezettnél azonban lassabban haladtak, a baloldal terve kudarcba fulladt. Az elmúlt héten egyébként éppen Karácsony párttársa, Tordai Bence beszélt arról, hogy „nincs szükség drága referendum kiírására azokban a népszavazási kérdésekben, amelyeket a Párbeszéd elnöke, Karácsony Gergely nyújtott be korábban”.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az ünnepélyes eskütétele után az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. május 10-én. Mögötte Kövér László házelnök 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában