Nem fizetik vissza

2022.05.23. 17:33

Megtartják a milliárdos kampánypénz maradványát Márki-Zayék (videó)

A baloldal volt miniszterelnöke szerint Kész Zoltán üzleti kérdésként tekintett a kormányváltásra, s lehet, hogy valami pozíciót szeretett volna kapni.

A Mediaworks Hírcentrumának kampányban rögzített felvételén jól hallható, hogy nyilvános politikai eseményeken, központi kampányra hivatkozva gyűjtöttek adományokat az aktivisták. Hárommilliárd forint, nagyjából ennyiből kampányolt az ellenzék  – legalábbis ezt mondta Márki-Zay Péter most a Mediaworks Hírcentrumának.

Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje arról is beszélt, hogy adományokból közel kétmilliárd forint jöhetett össze, ezen belül mikroadományokból négyszáz millió forint. A politikus leszögezte: ugyan nem tudják még, hogy pontosan mekkora összeg maradt meg, de a summát nem áll módjukban visszafizetni az adományozóknak, de a pártoknak sem juttatnak belőle. Ugyanakkor Márki-Zay pártot sem ebből fog alakítani.

Kész Zoltán, Márki-Zay bizalmi embere a napokban azzal állt a nyilvánosság elé, hogy szeretné, ha Márki-Zay elszámolna a kampánypénzekkel. A volt miniszterelnök-jelölt szerint Kész Zoltán üzleti kérdésként tekintett a kormányváltásra, és azt is el tudja képzelni, hogy valami pozíciót szeretett volna kapni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában