Közösen meghatározott célok

2022.05.18. 12:59

Potápi: az országgyűlési választás nemzetgyűlési választás is volt

Az idei országgyűlési választás nem szimplán egy magyar belpolitikai választás volt, hanem nemzetgyűlési választás is, hiszen a kormány 2010-ben megteremtette annak lehetőségét, hogy a határon túli magyar állampolgárok is részt vegyenek azon - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Potápi Árpád János a külhoni magyar gyermekpszichológusok kétnapos konferenciájának megnyitóján úgy fogalmazott: a kormánypártok nagyarányú támogatása annak a tizenkét éves munkának is köszönhető, amit a kormány végzett nemzetegyesítő, nemzetépítő tevékenysége során.
A célokat mindig közösen, a határon túli magyarokkal együtt határozták meg - mondta, felidézve, hogy 2010-ben a munka a szimbolikus jelentőségű törvények, jogszabályok megalkotásával kezdődött, és 2014-2015-től ezekre építve tudták megerősíteni a határon túli magyar közösségeket.A határon túli támogatások összegét megtízszerezték, ezer óvodát újítottak fel vagy építettek meg, közel háromezer templomot, egyházi közösségi teret újítottak meg, ezek közül 1600 határon túl található. Iskolákat, szakképző intézeteket támogattak, egyetemeket, főiskolákat hoztak össze egy közösségbe, hálózatba - sorolta. Több olyan felsőoktatási intézmény működik a Kárpát-medencében, amely száz százalékban magyar állami fenntartású, magyar nemzetiségű oktatói gárdával, magyar nyelvű oktatással - ismertette.
A legbüszkébbek arra lehetünk - hangoztatta az államtitkár -, hogy az elmúlt időszakban a nemzeti összetartozás érzését meg tudták erősíteni a Kárpát-medencében és a diaszpórában.Potápi Árpád János szerint az egészségügy és a gyermekorvoslás, a gyermekpszichológia világa talán elsőre nem tartozik annyira a nemzetpolitika kérdéskörébe, azonban fontos, hogy motorként, segítőként, támogatóként részt vegyen a kormány ebben is.
Fontosnak tartják, hogy a határon túl élő magyar emberek magyar egészségügyi szakemberekkel tudják a problémáikat megosztani, mert e lehetőség nélkül az ott élők élete kevésbé lenne teljes - jegyezte meg.
Mint mondta, ebben a nehéz, háborús helyzetben még inkább szükség van a szakemberek segítségére, a tapasztalatok megosztására, hiszen menekültek ezrei érkeznek súlyos traumákkal Ukrajna felől Magyarországra.
A magyar kormány álláspontja továbbra is az, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborús konfliktusból, de mindent meg kell tenni a rászorulók segítéséért - hangoztatta Potápi Árpád János.

VELKEY György
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója beszédet mond a külhoni magyar gyermekpszichológusok képzéséről szóló konferencián a Benczúr Hotelben 2022. május 18-án
Forrás: Illyés Tibor / MTI


Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke arról szólt, hogy 

a koronavírus-járvány elmúlt évei megviselték a gyerekeket, és fontos az ezzel kapcsolatos szakmai tapasztalatok megosztása.A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója fontosnak nevezte a határon túli szakemberekkel való kapcsolattartást, és úgy látja "hidak épültek egymás között".
Mint mondta, a Bethesdának egyik fontos ars poeticája, hogy közösen, a különböző szakterületek - szakorvos, lelkész, terapeuta, szociális munkás - képviselői együtt dolgozzanak, egyfajta szeretetközösséget létrehozva.

Borítókép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a külhoni magyar gyermekpszichológusok képzéséről szóló konferencián a Benczúr Hotelben 2022. május 18-án (MTI/Illyés Tibor)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában