Pánik nélkül

2022.05.24. 12:55

Regisztrálták az első majomhimlővel fertőzött beteget Szlovéniában

A beteg állapota stabil, a tünetek hazatérése után jelentkeztek nála.

Regisztrálták a majomhimlővel fertőzött első beteget Szlovéniában, a férfi Kanári-szigeteki nyaralásáról tért haza - közölte a szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) kedden.

Mario Fafangel, a NIJZ járványügyi központjának vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a beteg állapota stabil, a tünetek hazatérése után jelentkeztek nála. A betegség járványügyi szempontból könnyebben kezelhető, mint a koronavírus - hangsúlyozta.

Rámutatott: nem új vírusról van szó, a legfrissebb adatok szerint 16 országban vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzötteket az elmúlt időszakban. Hozzátette, hogy a szlovéniai esetet is jelentették a nemzetközi intézményeknek.

Fafangel közlése szerint azon is dolgoznak, hogy a fertőzés ne terjedjen át másokra. Figyelniük kell a tünetek megjelenésére, különösen a lázra. Ami a lakosságot illeti, a terjedés kockázata alacsony - értékelte.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak ellene.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában