2022.06.14. 06:59
Lerombolták a Szeverodonyeckbe vezető hidakat, egy orosz várost légicsapások értek az ukrán határnál (videó)
111. napja figyeli dermedten a világ az orosz–ukrán háborút.
Németország az ukrán menekültek hosszan tartó ott-tartózkodására számít
A német kormány az ukrán menekültek hosszan tartó németországi tartózkodására számít, még a háború végét követően is – jelentette ki a német belügyminiszter és a német munkaügyi tárca vezetője kedden.
Nancy Faeser belügyminiszter és szociáldemokrata párttársa, Hubertus Heil munkaügyi miniszter erről egy menekültszálláson beszélt Berlinben.
Katja Kipping, a berlini városvezetés – a kormányzó szociáldemokratáktól balra álló Baloldal (Die Linke) – szociális ügyekkel foglalkozó szenátora pedig nem zárta ki, hogy ismét jelentősen emelkedhet az ukrán háborús menekültek száma a német fővárosban. Kipping szerint jelenleg naponta mintegy ötszázra apadt az érkezők száma, de mint fogalmazott – „számolniuk kell azzal, hogy mindez bármely pillanatban ismét ugrásszerűen megnövekedhet”.
„Mindez a háború fejleményeitől”, illetve a más befogadó államokban, így például Lengyelországban kialakuló helyzettől is függ – tette hozzá. Hangsúlyozta azt is, hogy „ha a lengyel kormány jelentősen csökkenti a szociális juttatásokat, az például olyan folyamatokhoz vezethet, hogy a számok július elsejével ismét növekedhetnek”.
A német belügyminiszter úgy vélte, hogy nem lehet ugrásszerű növekedésre számítani, tekintettel arra, hogy Lengyelország teljes körű hozzáférést biztosít az ukrán menekülteknek a munkaerőpiacához és a társadalombiztosítási rendszeréhez. Faeser mindemellett felhívta a figyelmet arra, hogy a háború menete kiszámíthatatlan és eddig több, mint 850 ezer ukrán háborús menekültet regisztráltak Németországban. Hozzáfűzte, hogy sokan közülük már visszatértek hazájukba.
A német munkaügyi miniszter azt fejtegette, hogy a menekültek integrációja „hatalmas lépésekkel halad előre”.
Még ha a háború hamarosan véget is érne és tűzszünetet kötnének, a pusztítás olyan mértékű lesz, hogy sokak visszatérése rövid időn belül egyszerűen nem valószínű
– mondta Heil, hozzátéve, hogy ezért még hosszabb ideig szükség lesz a nagylelkűségre Németországban.
Ukrajna teljes aknamentesítése 5-10 évig is eltarthat
A tűzszerészek már több mint 2 millió hektárnyi ukrán területet aknamentesítettek. De további 30 millió hektár még aknamentesítésre szorul – mondta Alona Matviejeva az ukrán belügyminisztérium szóvivője.
Többen megsérültek egy határ menti településen
Az ukrán határtól mintegy 50 km-re fekvő orosz Klintsy várost érte támadás. Alexander Bogomz, a régió kormányzója szerint hat ember megsérült a repeszek miatt, őket kórházba szállították – írja a Sky News, hozzá tették a hírt nem tudták ellenőrizni.
Lelőttek egy orosz rakétát, négy ember megsérült miatta
Az ukrán légvédelem megsemmisített egy orosz rakétát Zolochiv város felett, a rakéta darabjai egy téglagyárra zuhantak, ahol négy ember megsérült – tudatta Makszim Kozickij Lviv régió kormányzója.
Megszólalt Szeverodonyeck kormányzója
Szerhij Gajdaj, a luhanszki régió kormányzója azt mondta, az orosz csapatok megsemmisítettek minden hidat, amelyek a városból kifelé vezettek, de még így is van lehetőség a sebesültek és a helyi lakosok evakuálásra.
Szeverodonyecket még nem zárták el az oroszok, bár a város mintegy 80%-át ők irányítják
– mondta.
70 embert evakuáltak Liszicsankszból
Szerhij Gajdaj, a luhanszki régió ukrán kormányzója azt mondta, az orosz csapatok megsemmisítettek minden hidat, amelyek a városból kifelé vezettek, de még így is van lehetőség a sebesültek és a helyi lakosok evakuálásra. „Szeverodonyecket még nem zárták el az oroszok, bár a város mintegy 80%-át ők irányítják" – mondta. Hetven embert evakuáltak Liszicsankszból és a környező településekről. Azt is mondta, a kimenekítés nagyon kockázatos, a civileknek folyamatos tűz alatt kell az autókhoz rohanniuk, és csak éjszaka tudnak haladni.
Zelenszkij megint nagy hatótávolságú fegyvereket követel
„Az ukrán hadseregnek elegendő lőszere van, de több nagy hatótávolságú fegyverre van szüksége" – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Azt mondta, azért van szükségük ilyen fegyverekre, hogy csökkentsék az oroszok előnyét.
Kreml: az Egyesült Királyság nem kérdezett minket a brit katonák ügyében
A kelet-ukrajnai szakadár Donyecki Népköztársaság a múlt héten halálra ítélte a brit Aiden Aslint és Shaun Pinnert, valamint a marokkói Brahim Saadount. A családtagjaik tagadják, hogy a három férfi az ukrán fegyveres erők zsoldosai lettek volna – írja a Guardian. Liz Truss brit külügyminiszter korábban azt mondta, bármit megtesz annak érdekében, hogy megmentsék a két brit férfit. Azt mondta, „ehhez a legjobb út az ukránokon át vezet".
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, az Egyesült Királyság nem vette fel a kapcsolatot Oroszországgal az ügyben: „London nem kérte Oroszország beavatkozását, minket nem kérdeztek.” Szerinte egy ilyen kérelmet az önjelölt Donyecki Népköztársasághoz kell benyújtani – írja a BBC. Mint mondta, a Kreml biztos abban, hogy a donbászi oroszbarát szeparatista vezetők hajlandóak lennének meghallgatni az Egyesült Királyság fellebbezését a két halálra ítélt brit sorsa ügyében.
„Herszon örökre orosz kézben marad”
A régió oroszok által bevezetett katonai-polgári közigazgatásának vezetője azt mondta, Herszon örökre orosz kézben marad. Kirill Stremousov az orosz RIA Novosztyi hírügynökség szerint azt mondta: „Már visszavonhatatlanul az Orosz Föderáció vagyunk. Emlékeznünk kell erre, újjáépítenünk, és útleveleket kiállítanunk az Orosz Föderáció tagjainak, otthon fogjuk érezni magunkat”.
Légicsapások értek egy orosz várost az ukrán határ közelében
Négyen megsérültek, miután légicsapások érték a Brjanszk régióban lévő Klintsy települést, 50 km-re az ukrán határtól – írja a Sky News. „Előzetes információk szerint néhány ház megsérült, négyen pedig megsebesültek" – írta Alexander Bogomaz, a régió kormányzója a Telegramon.
Evakuálják a civileket Luhanszkból
Szerhij Gajdaj, Luhanszk ukrajnai kormányzója megerősítette, hogy helyi idő szerint 16:30-kor evakuációs vonat indul Pokrovszkból Lembergbe a civilek számára.
Óriási botrány az ukrán titkosszolgálatnál
Több százezer euró és dollár készpénzben, smaragdok, mindez drága BMW-be rejtve – az ukrán titkosszolgálat korábbi kulcsemberét néhány napja tartóztatták le a szerb rendőrök, amikor ezeket az értékeket próbálta átcsempészni a határon. Andrij Naumov múltjából azóta sorra bukkannak fel a piszkos részletek – írta meg a részleteket az Origo.
Ukrán katonai felszereléseket semmisítettek meg az oroszok
Az orosz védelmi minisztérium reggel közleményében azt írta, hogy rakétacsapásokat mértek az ukrán fegyveres erők katonai létesítményeire és felszereléseire. A támadásban az ukrán erők álcázott állásai és páncélozott járművei megsemmisültek.
Megmutatták az Azovstal föld alatti bunkereit
Az alábbi felvétel a dél-ukrajnai Mariupol városában lévő Azovstal acélgyár belsejében készült. Az ukrán csapatok hetekig védték az üzem területét, végül megadták magukat, Mariupol azóta teljesen orosz kézben van. Katonák százai bujkáltak az üzem alatti alagutakban, az orosz hadsereg most ezeket mutatta meg az újságíróknak.
Ilyen volt a Szeverodonyeckbe vezető utolsó híd
A cikk állítása szerint az oroszok lerombolták a városba vezető utolsó hidat is, csapdába ejtve az ott lévőket, és elvágva őket a humanitárius szállítmányoktól.
Az ukránok újabb tömegsírról tettek bejelentést
Az ukrán hatóságok azt közölték, hogy civilek új tömegsírját fedezték fel Bucsa közelében, a kijevi régióban. „Hét civil holttestét találták meg Mirotszke falu közelében, sokuknak meg volt kötözve a kezük és belelőttek a térdükbe. Az áldozatokat megkínozták. A helyszínen jelenleg is folyik a holttestek exhumálása, és az áldozatok azonosítása” – közölte Andrij Nyebytov kijevi rendőrfőnök.
Az ukrán ügyészség közlése szerint háborús bűnökkel kapcsolatos nyomozást indítottak. Eközben Ihor Klimenko, az ukrajnai nemzeti rendőrség vezetője szerint mintegy 1200 holttestet, köztük tömegsírokban találtakat még nem azonosítottak.
Nyikolájevet támadták az oroszok az éjszaka
Ukrajna két regionális vezetője osztott meg reggel helyzetjelentéseket a Telegramon. Makszim Kozickij, Lemberg (Lvov) kormányzója azt írta, a térségben nem volt légiriadó az éjszaka. Olekszandr Szjenkevics, Nyikolájev (Mikolajiv) polgármestere arról számolt be, hogy különböző kerületekben és településeken voltak ágyúzások, de áldozatok nem voltak.
Ezt mondják a britek
A brit védelmi minisztérium szerint Oroszország – ahogy fogalmaznak – „kis előrelépést" tett az északkeleti Harkovban, „néhány hét óta most először". A minisztérium hozzáteszi, hogy az oroszok továbbra is a kelet-ukrajnai Szeverodonyeckre összpontosítják erőiket.
Irpinyben óriási károk keletkeztek
Az ukrán területvédelmi erők tették közzé az alábbi képeket Irpinyről. A közvetlenül Kijev melletti városban a háború első heteiben heves harcok zajlottak. A város jelentős része ma már romokban van.
Több mint 10 ezer menekült érkezett hétfőn
Magyarország területére 2022. június 13-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 5515 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5125 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. A beléptetettek közül a rendőrség 958 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Az ukrajnai háború elől 2022. június 13-án 211 ember, köztük 86 gyerek érkezett Budapestre vonattal.
Németország még több fegyvert ígért Ukrajnának
Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy Berlin bővíteni kívánja katonai segélyét Ukrajnának, és további fegyvereket szállít.
– Ebben a kritikus fázisban jelentősen kibővítjük támogatásunkat: Ukrajnának többek között egy korszerű légvédelmi rendszert és egy tüzérségi felderítő radart fogunk szállítani – mondta Scholz.
Háromezer brit önkéntes harcolhat Ukrajnában
3000 brit önkéntes harcolhat Ukrajnában az oroszok ellen – írta a Sky News.
Utcai harcok Szeverodonyeckben
Folytatódnak az utcai harcok Szeverodonyeckben, noha a város hetven százaléka orosz kézben van, a városba vezető utakat elvágták, a hidakat felrobbantották. Korábbi bejegyzésünket a témában lejjebb olvashatják.
Ukrán katonák az utolsó szeverodonyecki hídon, a robbantás előtt
Szülészetet, piacot ért ukrán bombatalálat Donyeckben
Legalább öt ember meghalt hétfőn az oroszok által támogatott szakadár ukrajnai Donyeck térségében az ukrán ágyúzásokat követően – írta a Reuters. Szakadár tisztviselők és az orosz média több ukrán tüzérségi csapásról számolt be, ezek egyikében egy piacot ért találat. Szintén az orosz média számolt be arról, hogy Donyeckben egy szülészetet ért bombatalálat, tűz keletkezett. Itt sérültről nincs információ, a betegeket biztonságba helyezték.
700 ukrán eljárás kollaboránsok, hazaárulók miatt
Ukrajna a háború kezdete óta több mint 700 esetben indít eljárást kollaboráció, hazaárulás miatt. Az büntetőügyek közül mintegy 400-at már átadtak más bűnüldöző szerveknek – jelentette az Ukrinform hírügynökség Jevhen Jenin belügyminiszter-helyettesre hivatkozva. A legtöbb illyen eset luhanszki illetve kijevi területről származik, 162, illetve 155 eset.
Az oroszok elvágták a Szeverodonyeckbe vezető utakat
Az orosz erők elvágták az utolsó útvonalakat a polgárok evakuálására a kelet-ukrajnai Szeveredonyeck városából – írta a Reuters. A városba vezető utolsó hidat lerombolták, csapdába ejtve a megmaradt civileket és lehetetlenné téve a humanitárius szállítmányok eljuttatását – mondta Szergej Haidai regionális kormányzó, hozzátéve, hogy a város mintegy 70 százaléka orosz ellenőrzés alatt áll.
Kicselezhetik a szankciókat az orosz oligarchák
A szankciókkal sújtott orosz oligarchák magángépei továbbra is repülnek az európai légtérben – írta a német sajtó. A Welt am Sonntag legalább 30 ilyen repülést azonosított. A portál szerint a szankciók elkerülése azért lehetséges, mert a repülőgépek valódi tulajdonjogát gyakran offshore cégeken keresztül rejtik el.
Légitámadás Dél-Ukrajnában
Az orosz csapatok helikopterrel támadták az ukrán állásokat Mikolajiv és Herszon megyékben, de az ukrán erőknek sikerült visszaverniük az orosz támadásokat – közölte az ukrán hadsereg déli parancsnoksága.
Borítókép: Egy férfi széttárt karokkal nézi az orosz légitámadásban súlyosan megrongálódott házát a donyecki régióban lévő Bahmutban 2022. június 13-án. Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Ukrán válság
- Kiderült, miért tarthat Zelenszkij a tűzszünettől
- Az EU vizsgálatot követel az orosz fogságban elhunyt ukrán újságírónő ügyében
- NATO-főtitkár: jogilag lehetséges a nyugati fegyverek bevetése orosz célpontok ellen
- Zelenszkij: Ukrajna meghívása a NATO-ba lépés volna a béke felé
- Újabb csapást mért Harkivra Oroszország, sokan megsérültek