Speciális helyzet

2022.06.11. 09:29

Rezsicsökkentés és benzinárstop: Gyurcsányék most is ellenzik

A békét kell finanszírozni, nem a háborút - mondja a magyar kormány, miközben a baloldal Brüsszelt és a háborús uszító Soros Györgyöt követné.

Az európai országokhoz hasonlóan Magyarország is kényszerhelyzetben van, hiszen a háború következményei alól nem lehet mentesülni - írja az Origo.

Háborús infláció van most 

Ilyen például az infláció, amely más, mint normál helyzetben. Ahogy Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában fogalmazott, a háborús infláció speciális költségvetést igényel. A kormány ezért hozta létre a rezsivédelmi és honvédelmi alapot, amivel a családok életszínvonalát szeretnék megvédeni. 

A költségvetés meg fogja védeni a családokat, a támogatási rendszerüket és a rezsicsökkentést is

– jelentette ki a miniszterelnök, aki azt is hozzátette, hogy 100 ezer kisvállalkozást benne tudnak tartani a rezsicsökkentésben. 

Azonban az, hogy a magyar emberek számára komoly segítséget jelentő kormányzati lépés megmaradjon, nem volt magától értetődő. Ahogy a kormányfő több alkalommal is kijelentette: azért meg kellett harcolni.

Emlékezetes, hogy Brüsszel brutális olajembargót akart bevezetni. Csakhogy ha ez megvalósult volna, benzin- és gázolajhiány alakult volna ki az egész kontinensen. Különösen igaz volt ez az egykori szocialista országokra, amelyeknek olajellátása történelmi okokból az Oroszországból érkező vezetékekre alapul. Magyarország esetében ez azonnali áruhiányt eredményezett volna a boltokban, és gyakorlatilag leállt volna a gazdaság.

Orbán Viktor és a magyar kormány azonnal fellépett a terv ellen, és sikerült olyan megállapodást kötni, amelynek következtében Magyarország mentesült az olajembargó alól, sőt, még garanciákat is kapott erre. Ez pedig nem kevesebbet jelentett, minthogy 

Magyarországon az infláció nem szabadult el, és így sikerült megvédeni a rezsicsökkentést is. 

Magyarán a kormány következetesen képviselte a magyar emberek érdekeit, aminek meg lett az eredménye: történelmi győzelem született Brüsszelben.

Mit tenne a baloldal?

Kérdés, mi történt volna, ha Orbán Viktor nem harcolja ki a megállapodást, és az lenne, amit a magyar baloldal és az őket támogató brüsszeli bürokraták javasoltak.

Mint ismert, szemben a kormánnyal a hazai baloldali pártok azt akarták, hogy Magyarország is fogadja el az olajembargót, még akkor is, ha az a magyar embereknek ez nem lenne jó. Pedig a döntés következményeivel tökéletesen tisztában voltak:

Magyarország katasztrofális gazdasági helyzetbe került volna. Ennek ellenére hangosan támogatták a Brüsszelből érkező szankicós javaslatot. 

Akárcsak a gázembargót, pedig annak a hatása még súlyosabb lenne a kontinensre, ezen belül Magyarországra nézve. Orbán Viktor szerint az ezzel kapcsolatos terveket ugyanúgy tálalják, mint anno az olajembargót. Először csak lebegtetik, Németország azonnal elutasítja, majd pár hét elteltével megváltoztatják a véleményüket. A kormányfő úgy látja, a gázcsatában más érvelés kell. Itt már nem csak arról van szó, hogy Magyarországnak nem lenne ez jó, hanem egész Európát tenné tönkre. A miniszterelnök abban bízik, hogy a józan ész kerekedik majd felül.

Ahogy több alkalommal is beszámoltunk róla, a baloldal a rezsicsökkentést is eltörölné, megfelelve a nagy globális vállalatok és az őket kiszolgáló uniós vezérkar elvárásainak. Olyannyira, hogy volt miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter egyenesen ezzel kampányolt. Többször is arról beszélt, hogy a rezsicsökkentés bevezetése nagy hiba volt, és ha kormányra kerülne, akkor visszavonná a Fidesz-kormány intézkedéseit, és bevezetné az "okos rezsicsökkentést". 

Gyurcsány Ferencék szintén ellenezték a benzinárstop bevezetését, mindent elkövettek, hogy megakadályozzák. Ebből az is következik, hogyha rajtuk múlna, akkor eltörölnék a benzin árának maximalizálását, ami egyet jelentene azzal, hogy elszabadulnának az árak, az autósok nem, vagy csak nehezen tudnák megfizetni az üzemanyagot.

Üzleti érdek

Nem véletlen, hogy a magyar baloldal így áll a krízishez, hiszen ahogy eddig is, most is Soros Györgyhöz igazodnak. Az amerikai milliárdosnak pedig egyértelműen az az érdeke, hogy minél nagyobb káosz alakuljon ki, hiszen annál többet tud rajta keresni.

Orbán Viktor a Soros-jelenség kapcsán úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány szinte az egyedüli Európában, amely szerint a békét kell finanszírozni, nem a háborút.

A háborús uszítókat vissza kell szorítani. Vannak üzleti körök, akik a háborút finanszíroznák, például Soros György

- tette hozzá.

Borítókép: Hatósági üzemanyagárak a Mol benzinkútján Salgótarjánban 2022. május 27-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában