A legrövidebb út

2022.06.26. 11:04

Térképpel segíti a Bloomberg az abortuszt választó nőket

Az Egyesült Államok 790 abortuszklinikájának több mint egynegyede hamarosan be kell hogy zárjon.

Az amerikai nőknek 26 államban 552 mérföldet (888 kilométer) kell megtenniük a jövőben, hogy megfelelő orvosi ellátást kapjanak, ha az abortusz mellett döntenek – írta a Mandiner a Bloomberg hírügynökség cikkére hivatkozva. Miután az amerikai legfelsőbb bíróság – amely egyúttal az Egyesült Államok alkotmánybírósága is – pénteken lehetővé tette a tagállamoknak, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt,

a Bloomberg kötelességének érezte, hogy abortusztérképet osszon meg az amerikai nőkkel, megmutatva a legrövidebb utat az érintetteknek.

A Bloomberg szerint körülbelül 33 millió fogamzóképes korú nő él olyan államokban, ahol már érvényben van vagy rövidesen bevezetik az abortusztilalmat, s átlagosan 276 mérföldet (444 kilométer) kell utazniuk, hogy eljussanak olyan államba, ahol legális a terhességmegszakítás. A cikkből az is kiderül, hogy az ország 790 abortuszklinikájának több mint egynegyede hamarosan be kell hogy zárjon.

Az abortusz ugyanakkor legális marad legalább tizenhat államban és a fővárosban, Washingtonban. Az viszont még kérdéses, hogy az ottani klinikák képesek lesznek-e ellátni a várhatóan a szomszédos államokból hozzájuk „özönlő” betegeket.

Borítókép: A legfelsőbb bíróság abortuszról szóló döntése ellen tüntetnek Atlantában 2022. június 24-én, miután a testület hatályon kívül helyezte azt a csaknem ötvenéves döntést, amely alapján a szövetségi kormány garantálta az abortusz jogát. Fotó: MTI/EPA/Erik S. Lesser

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában