Belpolitikai válság

2022.07.14. 19:36

Bejelentette lemondását az olasz miniszterelnök, az államfő elutasította

A kormány mögött álló nemzeti egységkoalíció nem létezik többé – mondta Mario Draghi.

Bejelentette lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtök este miután az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt kivonult a kormány energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról.

Még az este benyújtom lemondásomat a köztársasági elnöknek

– közölte Draghi a kabinettel.

Az utóbbi napokban igyekeztem, hogy folytatni tudjuk közös utunkat, sőt megkíséreltem teljesíteni a politikai erők felém intézett követeléseit. Amint az a mai parlamenti vita és voksolás mutatja ezek az erőfeszítések nem voltak elegendők

– mondta Draghi a kormányülésen.

A kormány mögött álló nemzeti egységkoalíció nem létezik többé

– hangsúlyozta az Európai Központi Bank volt elnökéből lett politikus. Úgy fogalmazott, hogy a kormány cselekvőképességének alapját képző bizalmi egyezség kudarcot vallott.

Parlamenti beiktatási beszédem óta ismételten elmondtam, hogy ennek a kabinetnek csak akkor van létjogosultsága, ha világosan képes a kormányprogram megvalósítására, amelynek a politikai erők bizalmat szavaztak. Ez az egység alapvető fontossággal bírt az utóbbi hónapok kihívásainak kezelésében. Csakhogy ezek a feltételek mára már nem adottak

– tette hozzá.

Mint mondta, politikai szempontból nagy jelentősége volt annak, hogy az M5S nem vett részt a kormány energiacsomagjáról a felsőházban tartott szavazáson.

A nap folyamán tartott szenátusi szavazáson az M5S frakciójának 61 tagja kivonult az ülésteremből.

Az M5S hevesen bírálta a kormányt a többi között az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok és a kormányzati támogatások elosztása és mennyisége kérdésében.

Az olasz politikai gyakorlat szerint a köztársasági elnök a kormányfőt újra a parlament elé küldheti felmérni, hogy továbbra is élvezi-e a pártok bizalmát. Mario Draghi korábban viszont azt hangoztatta, hogy nem akar második mandátumot vállalni. Az államfő a pártokkal konzultálva szakértői kormány felállítását kezdeményezheti, amely a következő választásokig irányíthatja az országot, és feladata mindenekelőtt a költségvetési törvénycsomag kidolgozása lenne. Az esetleges miniszterelnökök névsorában az első helyen Giuliano Amato volt kormányfő neve szerepel, aki jelenleg az alkotmánybíróság elnöke. Nem kizárt az előrehozott választás sem: a parlament feloszlatása és a választások kiírása között hatvan napnak kell eltelnie. A többi koalíciós partner már előzetesen jelezte, hogy előrehozott választásokat akarnak, ha az M5S nem támogatja többé a kormányt.

Az államfő elutasította lemondását

Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök csütörtökön este elutasította Mario Draghi olasz miniszterelnök nem sokkal korábban benyújtott lemondását.

Az államfői hivatal közleménye szerint Mattarella egyben felkérte a kormányfőt, hogy forduljon a parlamenthez és mérje fel a politikai erőviszonyokat.

Draghi azt követően jelentette be lemondását, hogy az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt kivonult a kabinet energiacsomagjáról tartott szenátusi voksolásról, amelyet a kormány bizalmi szavazásnak nyilvánított.

Borítóképünkön Mario Draghi. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában