Ukrán válság

2022.07.01. 07:11

Lavrov szerint új vasfüggöny ereszkedik le Oroszország és a Nyugat között (videó)

128. napja pusztít az orosz-ukrán háború.

A donyecki szakadár területen megkezdték az orosz útlevelek kiadását

Az Ukrajnához tartozó, függetlenként csak Oroszország és Szíria által elismert Donyecki Népköztársaságban pénteken megkezdték az orosz útlevelek kiadását.

A Moszkva-barát donyecki szakadárok belügyminisztériumának pénteki közlése szerint a térség székhelyén, Donyeck városában a helyi bevándorlási hatóság két okmányirodájában kezdték meg az iratok kiadását azoknak, akik korábban könnyített eljárásban jelentkeztek orosz állampolgárságért.

A TÁRCA HOZZÁTETTE, HOGY SZINTÉN HELYBEN LEHET MAJD IGÉNYELNI OROSZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT IS.

A tájékoztatás szerint júliusban a tervek szerint a szeparatista területen fekvő Harcizszk, Enakijevo és Mangus településeken is nyitnak okmányirodákat.

A szakadárok hozzátették, hogy a térség ukrán csapatoktól való felszabadításának függvényében további településeken is nyitnak hasonló irodákat.

LUHANSZKBAN, A SZINTÉN CSAK MOSZKVA ÁLTAL ELISMERT LUHANSZKI NÉPKÖZTÁRSASÁG SZÉKHELYÉN SZINTÉN PÉNTEKEN NYÍLT MEG OROSZ ÚTLEVELEK KIADÁSÁT INTÉZŐ IRODA.

A TASZSZ orosz hírügynökség felidézte, hogy korábban csak az oroszországi Rosztov megye négy helyszínén lehetett átvenni az ukrán szakadárok területeiről igényelt orosz útleveleket.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2019. április 24-én írt alá rendeletet a könnyített honosítás lehetőségének kiterjesztéséről a luhanszki és donyecki régiók lakosai számára.

 

A megszállt területek felszabadításáról beszélt az ukrán főparancsnok Milley amerikai tábornokkal

Az ukrán területek orosz megszállás alóli felszabadításáról beszélt telefonon pénteken Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál. 

"Telefonbeszélgetésünk során érintettük az ukrán védelmi erők stratégiai feladatainak végrehajtását, amelyek közül a legfontosabb az ukrán területek felszabadítása a nemzetközileg elismert határokon belül" - írta a Facebookon Zaluzsnij. A főparancsnok rámutatott arra, hogy az ukrán védelmi és ellentámadási műveletek sikerének fontos feltétele a megfelelő anyagi és technikai erőforrások biztosítása. Milley biztosította afelől, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja Ukrajnát, ameddig csak szükséges, s ezt Joe Biden amerikai elnök és Lloyd Austin védelmi miniszter szavatolja. 

Zaluzsnij szavai szerint Milley kijelentette: "büszkén tekint Ukrajna fegyveres erői és az ukrán nép" helytállására. 

Valerij Zaluzsnij péntek este azzal vádolta meg az országát támadó orosz erőket, hogy a Kígyó-szigetnél foszfortartalmú bombákat is bevetettek. Moszkva előző nap azt jelentette be, hogy kivonult a szigetről, de az ukrán tábornok szerint az orosz erők nem tartják magukat saját kijelentéseikhez sem. 

Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a nyugat-ukrajnai Zsitomir megyében tett pénteki látogatásakor közölte, hogy az ország fegyveres erői már 1027 települést foglaltak vissza, és a humanitárius parancsnokságok megkezdték a munkát a felszabadított terület 95 százalékán. 

A tisztségviselő az elnöki iroda által kiadott közlemény szerint kifejtette, hogy miközben az ukrán fegyveres erők ellenállnak az orosz támadásoknak, a katasztrófavédelem és a kommunális szolgáltatók alkalmazottai szinte éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy a visszavett területeken visszaállítsák a megszokott életritmust. 

Az Odessza megyében lévő Szerhijivka település ellen péntekre virradóan végrehajtott orosz rakétacsapás következtében károk keletkeztek egy Moldovához tartozó gyermekrehabilitációs központban is, az egyik alkalmazott életét is vesztette - írta a Jevropejszka Pravda hírportál szerint Alla Nemerenko moldovai egészségügyi miniszter a Facebookon. Közlése szerint a központot egészségügyi problémákkal küzdő moldovai gyermekek számára létesítették, hogy a Fekete-tenger partján pihenhessenek, miközben szakképzett segítséget is kapnak. Egy rakéta becsapódott abba a házba, amelyben a központ alkalmazottai laktak, közülük öten megsebesültek, egy pedig meghalt - közölte a miniszter. Megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta a központ nem működik, és kevesen tartózkodnak benne. 

Az orosz erők Tu-22 hadászati repülőgépekkel három rakétát lőttek ki Szerhijivkára és környékére, eltaláltak egy kilencemeletes lakóházat is. Az eddigi adatok szerint 21 halálos áldozata van a támadásnak, köztük legalább egy gyermek. 

A ukrán vezérkar péntek délutáni helyzetjelentéséből az Ukrajinszka Pravda azt emelte ki, hogy az ukrán hadsereg visszavert egy ellenséges felderítési kísérletet a Donyec-medencében, a liszicsanszki zselatingyárnál. Liszicsanszk és Bahmut irányában számos települést lőttek az orosz erők ágyúkkal és tüzérségi eszközökkel. A térségben Pokrovszke és Klinove településeknél légicsapásokat is mértek. A Donyeck megyei, stratégiai fontosságú Szlovjanszk város  környékén az oroszok szintén tüzet nyitottak több településre, köztük Dolinára. Az orosz erők ezenfelül különböző kaliberű tüzérségi fegyverekkel lőtték a Donyeckhez közeli Avgyijivkát, Marjinkát, Piszkit, Vuhledart és más településeket. 

A vezérkar legfrissebb pénteki összesítése szerint eddig  35 750 orosz katona vesztette életét Ukrajnában. Az ukrán erők megsemmisítettek 217 orosz repülőgépet, 186 helikoptert, 15 hadihajót, 1577 harckocsit, 3736 páncélozott harcjárművet, 796 tüzérségi és 105 légvédelmi rendszert, valamint 246 rakéta-sorozatvetőt.

 

Már 813 ezer menekült érkezett Magyarországra

Már 813 ezer ukrajnai háborús menekült érkezett Magyarországra - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en péntek este. 

Bakondi György arról is beszélt, hogy az orosz-ukrán háború miatt élelmiszerválság alakult ki. Szavai szerint ebből két dolog következhet: az emberek elkeseredettsége miatt élénkülhet a terrorizmus, továbbá migránsok tömegei indulhatnak útnak Ázsiából és Afrikából.

Húszra nőtt az Odesszai rakétatámadás áldozatainak száma

Húszra nőtt az Ukrajna déli részén lévő kikötőváros, Odessza környékét ért orosz légicsapások halálos áldozatainak száma - közölte pénteken az ukrán katasztrófavédelem.

A megye Bilhorod-Dnyisztrovszkij járására az éjjel mértek csapást az orosz erők, az ukrán déli műveleti parancsnokság közlése szerint Tu-22 stratégiai repülőgépekkel három H-22-es típusú rakétát lőttek ki. Az egyik rakéta eltalált egy kilencemeletes lakóházat Szerhijivka településen, aminek következtében a legfrissebb információk szerint 16-an vesztették életüket. A másik két rakéta üdülőövezetben csapódott be, ahol négy ember halálát okozta. A halálos áldozatok között legalább két gyermek van.

A war crimes prosecutor (C) and a rescuer (R) and a civil,  look at a destroyed building after being hit by a missile strike in the Ukrainian town of Sergiyvka , near Odessa, killing at least 18 people and injuring 30, on July 1, 2022. - During the night from June 30 to July 1, 2022, two missiles were fired by a "strategic aircraft" from the Black Sea, hitting buildings, according to the Ukrainian emergency services. (Photo by Oleksandr GIMANOV / AFP)
Az Odessza melletti Szerhijivka településen megsérült lakóházat vizsgálják szakértők 
Forrás: Oleksandr Gimanov / AFP

A támadásokban 38-an sebesültek meg, köztük hat gyerek, mindannyiukat kórházba szállították. A kataszrófavédelmi szolgálat munkatársainak nyolc ember sikerült kimenteniük, köztük három gyereket.

Kiderült, hogy mikor nyitnak újra az iskolák Kijevben

A kijevi iskolákban szeptember 1-től újraindul az oktatás, megkezdődik a tanév. Az ukrán-orosz háború kezdete után február végén online oktatásra tértek át a városban, most pedig nyári szünet van. A kijevi oktatási hivatal vezetője szerint az új tanévben a legfontosabb a tanárok és diákok biztonsága lesz, az iskolák melletti területeket átvizsgálják robbanóanyagok után kutatva, az intézményekben lévő óvóhelyeket pedig feltöltik vízzel, gyógyszerekkel. Olena Fidanyan továbbá közölte, hogy mindenki megkapja a szükséges képzést, hogy mi a teendő egy esetleges légiriadó esetén. Azoknak a diákoknak, akik nem tudnak visszatérni Kijevbe, lehetőség lesz az online oktatásban való részvételre továbbra is – írja a The Guardian.

Aknát semmisített meg Bulgária a Fekete-tenger partján

Bulgária hadserege irányított robbantást hajtott végre a Fekete-tenger partjánál egy tengeri akna miatt – közölte a bolgár védelmi minisztérium. A fekete-tengeri országok az ukrajnai háború kitörése után kezdtek beszámolni aknák megjelenéséről a tengerben. Oroszország és Ukrajna egymást vádolja miatta. A bolgár védelmi minisztérium közölte, hogy az aknát először egy motoros hajó vette észre a kamcsia folyó torkolatától mintegy 27 tengeri mérföldre keletre. Az aknát egy irányított robbantással semmisítették meg.

A Kreml tagadja, hogy lakóházakra lőtt volna Odesában

A Kreml tagadja és nem vállalja a felelősségét azokért a rakétacsapásokért az Odesa régióban, amikben egy tömbház és két üdülő épület is megsérült.

– Szeretném emlékeztetni önöket az elnök szavaira, miszerint az orosz fegyveres erők nem lőnek civil célpontokra – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Oroszország azt állítja, hogy elfoglalta a liszicsanszki finomítót

Oroszország azt állítja, hogy elfoglalta a lizicsanszki olajfinomítót – írja a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Ukrajna még nem erősítette meg az állítást, de ha ez igaz, az újabb csapást jelenthet az ukrán erőkre, miközben a város feletti ellenőrzésért küzdenek. Liszicsanszk az utolsó ukrán ellenőrzés alatt álló nagyváros a kelet-luhanszki régióban. Szerhij Haidai, Luhanszk kormányzója szerint a finomító mintegy 17 km-re délnyugatra található a várostól.

19-re emelkedett az odesszai rakétatámadásban meghaltak száma

Helyi idő szerint 11 órára 19-re emelkedett a Belgorod-Dnisztrovszkijben történt rakétatámadás halálos áldozatainak száma, egy gyerek is meghalt. 38 ember sérült meg, közülük 6 gyerek. Összesen 75 tűzoltó vesz részt a mentésben.

Háborúba sodorná Európát Soros fia

Amerikát és annak európai szövetségeseit is belesodorná az ukrajnai háborúba Soros György fia. Alexander Soros az alapítványbirodalmuk egyik fő fórumának számító Európai Külkapcsolati Tanácsán úgy vélte, hogy nem lehetséges békekötés a hadviselő felek között, és azt sürgette, hogy a Nyugat katonákat is küldjön a konfliktuszónába – részletesen ITT olvashat erről.

Több robbanás is volt Nyikolájevben

Ezt Olekszandr Sienkevics, a város polgármestere. Egy rakéta Nyikolájev (Mikolajiv) város gyárát találta el, egy másikat viszont kilőtt az ukrán légvédelem – mondta később Vitalij Kim, a régió kormányzója. 

Műholdfelvétel az Ukrajna partjainál található Kígyó szigetről

Legalább 17-en meghaltak az odesszai rakétatámadásban

Az Odessza régiót ért rakétatámadásban legalább 17 ember meghalt és 31 megsebesült - közölte az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat. Az Odessza régiói Bilhorod-Dnyisztrovszkijban legalább 14 ember halt meg és harmincan megsebesültek.

Észtország és Lettország közösen vesz légvédelmi rendszert

Szándéknyilatkozatot írt alá csütörtökön az észt és a lett védelmi miniszter a NATO madridi csúcstalálkozóján közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerek közös beszerzéséről. „Oroszország agressziója Ukrajnában egyértelműen mutatja, hogy szükség van légvédelmi rendszerekre” – mondta Artis Pabriks lett védelmi miniszter.

Németország izraeli vagy amerikai rakétavédelmi rendszert vásárolna

Németország azt fontolgatja, hogy rakétavédelmi rendszert vásárol Izraeltől vagy az Egyesült Államoktól, hogy megerősítse a fenyegetésekkel szembeni védelmét, beleértve az orosz Iskander rakétákat Kalinyingrádban – írja a német Welt am Sonntag. A német lapnak adott interjújában Eberhard Zorn német hadügyminiszter elmondta, hogy az Iskander rakéták szinte egész Nyugat-Európát elérhetik, és nincs rakétapajzs, amely megvédene a fenyegetéstől.

– Az izraeliek és az amerikaiak rendelkeznek ilyen rendszerekkel. Melyiket részesítjük előnyben? Sikerül-e létrehoznunk egy átfogó rakétavédelmi rendszert a NATO-ban? Ezek azok a kérdések, amelyekre most meg kell válaszolnunk – mondta Zorn.

2018-ban a Kreml Iskander rakétákat telepített kalinyingrádi exklávéjába, amely Lengyelország és Litvánia között fekszik. A mobil ballisztikus rakétarendszer a szovjet Scud rakétát váltotta fel, irányított rakétája hagyományos és nukleáris robbanófejeket is hordozhat.

Több mint 12 ezren érkeztek egy nap alatt

Magyarország területére 2022. június 30-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6560, a román-magyar határszakaszon 5895 belépő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. A rendőrség 309 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Az ukrajnai háború elől menekülve csütörtökön 268 ember, köztük 125 gyerek érkezett Budapestre vonattal.

Már 14 halottja van az Odessza elleni támadásnak

Az Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat friss tájékoztatása szerint tizennégyen meghaltak és 30-an megsérültek, köztük három gyerek, miután egy kilencemeletes épületet célba vettek az oroszok az odesszai Bilhorod-Dnisztrovszkijban.

Hárman meghaltak a Belgorod-Dnyeszter körzetben található rekreációs központ elleni rakétatámadásban is. A három halott között volt egy gyerek is. Egy ember megsérült. A támadás hajnali egy órakor történt – közölte az Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat.

Lavrov: új vasfüggöny ereszkedik le Oroszország és a Nyugat között

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint új „vasfüggöny" ereszkedik le Oroszország és a Nyugat között, és Moszkva mostantól fogva nem bízik sem Washingtonban, sem Brüsszelben, mert az EU meg sem próbálja megérteni Oroszország álláspontját és érdekeit. 

– Az EU végrehajtja a brüsszeli döntéseket, amik lekövetik a washingtoni döntéseket – fogalmazott az orosz külügyminiszter.

Putyin: az orosz erők nem blokkolják az ukrán gabonaszállítást

Vlagyimir Putyin cáfolta, hogy Moszkva akadályozná az ukrán gabonaexportot, és megismételte Oroszország azon állítását, hogy a nyugati szankciók okolhatók a globális élelmiszerpiac problémáiért. 

– Az ukrán hadsereg elaknásította a kikötőket. Senki sem akadályozza meg őket abban, hogy felszámolják az aknákat, és garantáljuk a gabona onnan történő kiszállításának biztonságát – mondta az orosz elnök, aki ugyanakkor alábecsülte Ukrajna globális piacra gyakorolt hatását, mondván, jelenleg mindössze ötmillió tonna búza rekedt az országban. Az ENSZ május eleji becslése szerint 22 millió tonna gabona ragadt Ukrajnában.

Az orosz erők pontatlan rakétákat használnak

Olekszij Hromov, az ukrán fegyveres erők dandártábornoka közölte, hogy az orosz erők pontatlan rakétákat használnak régi szovjet készletekből Ukrajnában végrehajtott csapásaik több mint 50 százalékához. Szerinte Oroszország célpontjai továbbra is a katonai létesítmények, a kritikus infrastruktúra, az ipar, valamint a közlekedési hálózatok. Ugyanakkor a civil lakosság jelentős veszteségeket szenved el a rosszul célzott csapások miatt. „A rakétacsapások végrehajtásához az ellenség az esetek több mint 50%-ában a szovjet tartalékból származó rakétákat használ, amelyek nem elég pontosak. Ennek eredményeként polgári épületeket találnak el.”

Bernie Ecclestone: Zelenszkijnek meg kellett volna adnia magát

Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi főnöke a TalkTV-nek nyilatkozva azt mondta: Volodimir Zelenszkij megállíthatta volna a háborút, ha megadja magát Oroszországnak. Ecclestone szerint meg lehetett volna találni erre egy nagyon méltó módot, mert ennek valószínűleg úgyis meg kell történnie.  Megismételte az ukrán elnökkel szembeni kritikáját, azt állítva, hogy Volodimir Zelenszkij „nyilvánosságra vágyott”. 

– Egy kis nyilvánosságot keres, mert még soha senki nem hallott róla. Most a sajtónak, az Egyesült Államoknak és mindenki másnak beszél, ráadásul úgy, hogy azt világszerte sugározzák – fogalmazott a 91 éves Bernie Ecclestone.

Legalább tíz halottja van egy Odessza elleni rakétacsapásnak

Szergej Bratcsuk, az odesszai katonai közigazgatás szóvivője azt mondta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban, hogy legalább 10 ember meghalt, miután egy rakéta eltalált egy sokemeletes lakóházat. Korábbi üzenete szerint két támadás történt – az egyik egy kilencemeletes lakóház, a másik pedig egy rekreációs központ ellen. A lakóépületből több holttestet már kihoztak, és többeket kimentettek a romok közül. Az épülethez tartozó üzlethelyiség lángokban állt. A rekreációs központban nem volt tűz – mondta –, de több áldozat volt.

Ukrajna villamosenergiát exportál Romániába

Az Európai Unióhoz való közeledés jelentős lépésének nevezte az ukrán elnök, hogy Ukrajna villamosenergia-exportot indított az EU területére, Romániába. 

– Az ukrán árammal az európaiak által fogyasztott orosz gáz jelentős része pótolható. Vagyis nemcsak exportbevételről van szó, hanem egész Európa biztonságáról – fogalmazott Volodimir Zelenszkij.

A Kígyó-sziget megváltoztatja a Fekete-tenger helyzetét

A Kígyó-sziget egy stratégiai pont, aminek ukrán kézre kerülése jelentősen megváltoztatja a Fekete-tenger helyzetét – mondta éjszakai videóüzenetében az ukrán elnök. 

– Ez még nem garantálja a biztonságot, még nem garantálja, hogy az ellenség nem tér vissza. De már jelentősen korlátozza a megszállók cselekedeteit. Lépésről lépésre kiűzzük őket a tengerünkről, a földünkről és az égboltunkról – mondta Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán hadsereg bejelentése szerint  kiszorították az orosz erőket a Kígyó-szigetről – az orosz védelmi minisztérium korábbi jelentése szerint ugyanakkor az orosz erők maguk vonták ki onnan a helyőrséget annak érdekében, hogy ne vádolják őket tovább a gabonaexport akadályozásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában