Harc a mandátumokért

2022.07.25. 06:14

Újabb jobbikos zaklatási botrányra derült fény

A párt korábbi kabinetfőnökének, Molnár Enikőnek a levele robbanthatja ki az újabb Jobbik-botrányt. A Magyar Nemzet információi szerint Jakab Péter élettársa egy belső jobbikos levélben arról ír, hogy Potocskáné Kőrösi Anita még május végén azt ecsetelte Gyöngyösi Mártonnak, hogy „szeptemberben beül Brenner Koloman helyére, mert őt addig úgyis vissza kell hívnia az elnökségnek az ELTE-n gyűrűző zaklatási botránya miatt”.

A levél szerint minderről Potocskáné május 26-án Budapesten, a Madal Caféban beszélt Gyöngyösivel, aki akkor még nem is volt a Jobbik elnöke. Potocskáné nagyon eltökélt lehetett a mandátumszerzést illetően, hiszen Molnár Enikő leveléből az is kiderül, nem a zaklatási botrányba keveredett Brenner volt az első, akinek az országgyűlési helyére pályázott: korábban Bencze János alkalmatlanságát tette szóvá Jakabnak, remélve, hogy neki is jut egy mandátum a frakcióban - írja a Magyar Nemzet.

Ismert, múlt héten a lap birtokába került egy levél, amelyet többek állítása szerint is Molnár Enikő, a Jobbik volt kabinetfőnöke írt a tagtársainak, közvetlenül azelőtt, hogy a párt frakciója leváltotta Jakab Pétert.

Ebben Molnár felidézi: a kudarcos választási szereplés után a mandátumukat elvesztett jobbikosok „magukból kikelve, mindenféle eszközzel igyekeztek visszaszerezni a parlamenti széküket”. „Elsőnek Szilágyi György kérte vissza Balassa Pétertől a mandátumát. Miután nem járt sikerrel, egyenesen Jakab Péterre igyekezett nyomást gyakorolni, hogy biztosítva legyen a helye. Ez is elbukott. Majd Potocskáné Kőrösi Anita tájékoztatta arról Jakab Pétert, hogy Bencze János alkalmatlan parlamenti képviselőnek, ezért megbeszéli vele, hogy adja át neki a mandátumát. [Jakab] Péter elmondta neki, hogy ő ilyet nem támogat, mert a vége az lesz, hogy a mandátumok folyamatosan cserélődni fognak” – olvasható a levélben, melyben Molnár a most napvilágra került, Brenner Kolomanra vonatkozó kényes sorokat is írta.

Brenner Koloman az ELTE Germanisztika Intézetének oktatója, de 2014 és 2017 között igazgatóhelyettese is volt. A Jobbikban jelenleg frakcióvezető-helyettes, tagja a törvényalkotási bizottságnak, míg a külügyi bizottságban alelnöki tisztséget tölt be.

A jobbikos képviselő állítólagos zaklatási botrányával kapcsolatban a Magyar Nemzet megkereste Borhy Lászlót, az ELTE rektorát, hogy megtudják, hány érintettje lehet az esetnek, illetve mikorra tehető a Jobbik volt kabinetfőnöke által említett zaklatási ügy. 

A lap úgy tudja, Brenner Koloman ellen egyelőre nincs feljelentés sem az illetékes nyomozó ügyészségen, sem a rendőrségen, és ha érkezik is, az a Központi Nyomozó Főügyészségre kerül, mivel Brenner országgyűlési képviselő, és csak a mentelmi jogának kikérése, illetve kiadása után lehet nyomozást indítani.

A Magyar Nemzet emlékeztet: legutóbb a jobbikos Földi Istvánt egy szintén jobbikos nő azzal vádolta meg, hogy egy tavaly decemberi rendezvényen erőszakoskodott vele . V. Anita állítása szerint az ököritófülpösi disznóvágáson Földi István bezárta egy szobába, ahol megpróbálta megerőszakolni. Az ügyben a rendőrség nyomoz.

Borítókép: Az országgyűlési képviselő ellen még nem érkezett feljelentés (fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)

Címkék#Jobbik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában